9. fejezet

Mosolyog a lelkem..

'Elővettem telefonom és pötyögni kezdtem.
- Szia Ann, Sel vagyok... nincs kedved átjönni?'

- De, örömmel! A címet viszont meg tudod akkor adni? - nevetett, amivel nekem is mosolyt csalt arcomra. Megadtam házunk címét, elköszöntünk egymástól és kb tíz perc múlva csöngettek.

Kinyitván az ajtót, Ann-t pillantottam meg a kapuban álldogálva.

- Szia! Gyere.. - engedtem be.

- Szia. - mosolygott - Szép házatok van!

- Köszi, erre.. - mentem előre.

Mikor beértünk ledobta cuccait és tágra nyílt szemekkel fürkészte a ház minden egyes sarkát. Egy sor dicsérgetés után a konyha felé vettük az irányt, majd felmentünk a szobámba.

- Aszta! Ez nagyon király.... - ámuldozott - imádom az ilyen szobákat!

- Köszi, én is szeretem..

Melegen felöltöztünk és egy pohár forró csoki kíséretében a teraszomra kiültünk. Kis beszélgetés után furcsán kezdett rám nézni, lehet észrevette, hogy nem vagyok épp a legjobb passzban..

- Hogy-hogy áthívtál? - kérdezte mikor leültünk a fotelekbe.

- Beszélgetni szerettem volna veled.. konkrét dolog nincs hogy miről, csak szívesen megismernélek.. - mosolyogtam rá.

- Á, értem. - viszonozta mosolyom - De valami baj van? 

- Nincs semmi baj.

- Biztos? - aggódott - Mintha valami nyomná a lelked.. vagy rosszul gondolom? Persze nem muszáj elmondani..

- Ugyan, bízom benned. Egyébként.. hát.. csak rossz egyedül lenni. Meg hiányoznak a szomszéd fiúk is.. szóval kissé magányos vagyok. Mióta elmentek olyan rossz.. azt akarom hogy itt legyenek. Ők kitöltenek egy hatalmas részt a szívemben, ami most üresen tátong..

- Ismerős a helyzet... - nézett rám megértően.

- Szomszéd fiúk? - nevettem fel, majd ő is így tett.

- Neem.. nekem ez már nagyon rég volt. A pasimmal volt..

- Nem baj ha megkérlek, hogy meséld el? - néztem rá ártatlanul. Nem akartam mély sebeket felszakítani, hisz tudom milyen érzés, mikor meséled másnak a fájdalmas sztorit..

- Nem, dehogy. Tizenhat éves voltam, volt egy barátom, Lim - ez volt a beceneve. Nagyon szerettem. Mindennél jobban.. mindent együtt csináltunk. Sosem veszekedtünk, vagy ha mégis, az csak ilyen apró kis gyerek-vita volt kb a semmiről.. a barátai is imádták és az enyémek is őt. A szüleim mindig kérdezték 'mikor jöttök Limmel?' . Egyszóval mindenki szerint jó választás volt..

Elszakíthatatlanok voltunk, mindent megadtunk a másiknak. Sosem voltak olyan dolgai mint a legtöbb fiúnak, hogy csak szexre hajt és mikor veled sétál kézen fogva, minden csaj seggét megnézi. Bár nem érdekelt sosem ha nézeget másokat, mert nyilvánvaló hogy ha ők kellenének neki már rég nem az én kezemet fogná.. nagyon helyes srác is volt, így aztán akárkit megszerezhetett volna, de mégis Én kellettem neki és ez mindig is jól esett. 

Össze voltunk nőve és semmi pénzért nem hagytuk volna el egymást, sőt, még azt is mondta, hogy majd elvesz feleségül. Őszinte srác volt, így tudtam, hogy amit megígér, azt betartja. A mai napig tudom, hogy be is tartotta volna, ha nem történik meg az, ami miatt elszakadtunk egymástól.. nagyjából egy év körül lehettünk, mikor egyik nagyszülője meghalt és Ausztráliába kellett költözniük.. nem tudtam elviselni a fájdalmat, amit az elvesztése okozott. Nem bírtam kiverni fejemből, szüntelenül csak rá gondoltam...

Mindennapos sírógörcsök, hisztérikus viselkedés, egyszerűen kikészített a tudat, hogy már nem lehet mellettem, nem ölelhetem és csókolhatom meg, mikor csak kedvem tartja. Depresszió körüli állapot, züllés. Ennyire futotta az energiámból. Buli, buli hátán. Pia és cigi ezerrel. Még a tanórákra is részegesen mentem, ami miatt majdnem ki is rúgtak. Ez térített észhez, hogy erről sürgősen le kell hogy szokjak. És ekkor jöttek a rohamok: elzáródik a légutad és alig kapsz levegőt. Sírógörcsök és végül.. kórház. A kimerültségtől kórházba kerültem és benn voltam hetekig, míg stabilizálni tudták az állapotom. 

Mikor hazaengedtek, utána még hónapokig tartott a felépülés. Nehéz volt, de sikerült.. pedig ő csak egy srác volt.... bár nem csak egy srác, ő A srác volt.. azóta sem tudtam jobbat találni nála, bár lehet csak azért mert őt keresem mindenkiben. Szóval kissé meggyötörten, de itt vagyok, élem az életem és próbálok mindent újra csinálni.. 

Fogalmam sincs mi történt azóta vele, nem tudom hogy hol tanul, hogy hol lakik, hogy mit dolgozik. Inkább semmit sem akartam róla tudni..

- Hm.. erre nem nagyon tudok mit mondani.. furcsa. Milyen furcsa hogy egyetlen emberhez mennyire tudunk kötődni és mennyi mindent meg vagyunk képesek tenni érte.. hogy mennyire mélyen érint minket ha kilép az életünkből.. de még csak ha egy pár napra is. Én ezt nem tudom, sosem voltam még szerelmes. Nem akarok pont ebbe a hibába esni, hogy utána tönkremegyek. Nem akarok- esetlegesen - az életemmel fizetni egy ilyen butaság miatt.. - mondtam.

- Van benne valami.. de egyszer érezned kell. Nem élhetsz úgy, hogy ne tudd milyen ha szeretsz valakit és viszont szeretnek. A nélkül lehetetlen élni. Egyébként hány éves vagy? - kérdezte.

- Tizennyolc leszek augusztusban..

- Értem. És még nem volt barátod? Durva.. egyébként Lim előtt egy kis gyerek-kapcsolatom volt csak és azelőtt én is pont ettől féltem. Nagyon is tartottam a szerelemtől azok alapján, amiket mások mondtak, vagy épp olvastam róla. Rettenetesen féltem. Aztán lett egy kapcsolatom és - ami bár nem tartott sokáig - megváltozott bennem az érzés.. máshogy álltam hozzá, mert már tudtam, milyen. Csodálatos érzés. És most, még így is, hogy Lim után ez lett velem, nem bánom hogy megadtam magam. Visszatekintve a múltba, őszintén megmondom, hogy megéri. Megéri a szenvedés és a fájdalom, mert amíg átéled, az hihetetlen... leírhatatlan érzés..

- Hát.. elhiszem. De azért még tartok tőle.. - nevettem fel.

- Olyan jó hogy mindig nevetsz! - vigyorgott - Ez tetszik! Tetszik hogy ilyen vidám vagy..

- Köszi. - nevettem ismét.

- És te, miért vagy olyan magányos? Miért nem voltak barátaid?

- Hát.. ez egy hosszú sztori..

- Időnk, az van.. 
Kissé visszakozva, de megadtam magam és elkezdtem mesélni a történetet..

- Nekem is volt egy személy az életemben, akit nem tudtam sosem elfeledni és fájt visszagondolni rá. Miatta zárkóztam magamba és fájt minden egyes nap. Fájt élni, mert nélküle kellett.. borzalmas volt a tudat, hogy már sosem hallhatom a hangját, már sosem fog nevetni egyetlen viccemen sem és már sosem rollerezhetünk együtt. A másik az, hogy fiatal fejjel nehéz volt felfogni és elfogadni a történteket.. 13 éves lehettem azt hiszem, mikor nálunk volt a barátnőm, Ariana. Épp arról beszéltünk, hogy mi volt a fiúval aki tetszik neki, mikor jött érte anyukája. Másnap hívott minket az apukája és én azt hittem csak megerősíteni akarja, hogy nálunk aludhat aznap este Ariana. De nem ez volt... azt mondta, hogy előző este, mikor tőlünk eljöttek, autóbalesetet szenvedtek és... - itt elakadt a hangom. Miért nem tudok már végre túllépni a dolgon...? - ... meghaltak. Az anyukája is és ő is. A legjobb barátnőm, aki nélkül senki sem voltam... 
Ezek után jött a cigi, a drog, az ital.. de nem csak e miatt. A szüleim folyton veszekedtek és semmi mást nem lehetett hallani nálunk, mint az ő ordítozásukat. Borzalmas volt, hogy állandó feszültség volt a családban és még Ariana is otthagyott. - odasétáltam teraszom korlátjához és rátámaszkodtam.. pár másodpercig néztem magam elé, majd tovább meséltem - Egy ideig mérges voltam rá, mert otthagyott, de aztán fel tudtam fogni, hogy nem direkt volt. Gyerekfejjel nehezebb volt, de hamar gatyába rázott az a borzalmas élet, amit átéltem. A drogozással együtt olyan embereket ismertem meg, akiknek az élete elképesztő. Sosem gondoltam volna, hogy vannak, akik így is tudnak élni. Szinte földönfutók és az utolsó fillérjüket is képesek anyagokra költeni... ebből is látszik, hogy élni könnyebb, mint boldogan élni.. nekik semmi boldogság nem jutott, csak ez. Eszeveszettül üldözték és csak ilyen áron kaphatták meg.. ezt pedig borzasztó tudni.
Visszatérve, mikor már fel tudtam fogni, hogy nem az ő hibája, magamat hibáztattam. Ha aznap délután nem hívom át, otthon lett volna már rég és nem megy bele az az autó.. még egy ok ami emésztett.. félre tenni a bűntudatot és boldogságot érezni.. ez volt a fontos nekem.. és ezeket a drogokon és az italon keresztül kaptam csak meg.
Ariana esetét nem tudtam feldolgozni.. nem voltak barátaim, mindenkiben őt kerestem. Nem tudtam túltenni magam a dolgon. Meghalt a legjobb barátnőm.. - itt akaratlanul is egy könnycsepp csordult ki szememből.
Ann odasétált mellém, maga felé fordított és szorosan megölelt.
- Tudom, még csak ma ismertük meg egymást, de köszönöm hogy megbízol bennem.. és tudom, nehéz ezt megosztani mással, de te mégis ezt tetted velem. Köszönöm szépen. - motyogta nyakamba.

Hihetetlen jól esett a kedvessége és a közvetlensége. Sosem tudtam mással ezt igazán megbeszélni, de - ha kicsit más is a sztori - legalább ő is átélt egy hasonlót. Ő is érezte már ugyanazt a fájdalmat mint én, ezért megértett. 
- Ugyan, te is elmesélted.. én köszönöm hogy meghallgatsz és megértesz.. - mondtam ki, kissé nehézkesen. 
Sosem hagyták el ilyen szavak egykönnyen a számat. A  köszönöm, szeretlek, hiányzol mindig is nehezen mentek.
Még egy ideig beszélgettünk mindenféléről, majd szobámba visszamenve, az ágyamban néztünk egy filmet, amin el is aludtunk.

Reggel mikor felkeltem láttam, hogy össze-vissza aludtunk. Keresztbe az ágyon, félig Ann-ra feküdve, stb.
Lassan feltápászkodtam és a fürdő felé totyogtam. Egy gyors fürdő után felöltöztem, rendbe szedtem magam és visszamentem a szobámba, ahol Ann épp nyitogatta a szemeit.
- Jó reggelt! Nem vagy éhes? - kérdeztem
- De.. de előbb rendbe szedem magam.. - mondta álmosan.
- Arra van a fürdő. Nyugodtan szolgáld ki magad! - mutattam egy ajtó felé, majd rámosolyogtam. 
Jól esett hogy tegnap olyan jól el tudtunk beszélgetni és hogy ő megért engem. Kezdem úgy érezni, hogy ő jó barátnőm lesz. Végre valaki, aki mellettem van.. mert ő mellettem volt.
Pár perc után visszatért szobámba, felkapta a cuccát, majd én is így tettem és lementünk enni. A hűtőben nem sok kaja volt, mert tegnap eléggé feléltem a készleteket. Előkaptam a kamrából egy csomag cornflakes-t és azt kezdtük el enni. Tejből is épp hogy elég volt, de miután megettük még éhesek maradtunk.
Rápillantva az órámra megláttam, hogy van még bőven időnk..
- Nem megyünk el a starbucks-ba suli előtt?
- De, menjünk! - és felkaptuk az összes holminkat, majd indultunk is a legközelebbi üzletükbe.

A boltba beérve nem sok ember volt - szerencsénkre. Rögtön a pulthoz léptünk és leadtuk a megrendelést. 
Pár perc után kihozták nekünk, mi pedig kiültünk a kültéri részre.

- Bocsáss meg, de most nagyon kedvem van rágyújtani.. - mondtam neki sajnálkozóan.
- Megbocsájtok... de akkor adsz egy szálat? - nézett kiskutya szemekkel, amin nevetnek kellett.
- Persze.. - nevettem tovább.
Szürcsöltük a forró csokit, majszoltuk a kekszet és néha beleslukkoltunk ciginkbe. Boldog voltam.. úgy éreztem, három év után most igazán mosolyog a lelkem. Tudom, mindig vele jövök és már kissé unalmas a depizésem, de ez nem olyan könnyű, mint gondolnátok..! Borzalmas egy ilyet átélni, nekem elhihetitek..
- Lassan indulni kéne.. - szólt Ann.
- Rendben.. csak még ezt a kis csokit megiszom.. nem akarom cipelni.

A suliba beérve a szokásos, punnyadt hangulat várt minket. Beültünk a terembe és becsöngettek. Első óránk matek volt.. király.
Alvási kísérletem egy rám pattanó papír galacsin gátolta meg. Körülnéztem és a tolltartómba esett bele. Mikor kinyitottam ez fogadott: 

Szünetben ütközünk! xx

Nem értettem ki írta, biztos nem Ann, mert ő előttem ül. Mikor hátam mögé pillantottam, egy jóképű srác mosolygott rám. Csakis ő lehetett a feladó, mivel mindenki más vagy padjára borulva aludt, vagy írt, vagy figyelte a tanárt. Senki másnak még csak fel sem tűnt hogy létezem, csak ő nézett rám. 
Kissé értetlen tekintettel, de bólogattam. Nem tudom mit akarhat, de ám legyen..

Óra végén felálltam és kisétáltam a teremből. Ann jött utánam és megállt mellettem a korlátnál, a terem előtt.
- Na, mi a terv? - kérdezte.
- Az egyik gyerek ezt e levelet küldte. Úgyhogy most őt várom, hogy mit szeretne.. - nyújtottam át neki a levelet.
- Ujujujj, ez Dan írása. A suli egyik legmenőbb gyereke és nem mellékesen az egyik leghelyesebb is. Te aztán nem aprózod el. - kacsintott - Rögtön a második napodon vele lehetsz.. - nevetett
- Nem nagyon érdekel hogy ki ő, nem érzem úgy, hogy most meg vagyok tisztelve.. - nevettem rajta. Na tessék, még egy öntelt gyerek.
És ebben a pillanatban jutottak eszembe a fiúk.. jaj Istenem, de hiányoznak!
- Szia, Dan.. - mutatkozott be. Ann a fiú mögött mutogatott hogy 'sok szerencsét' és elment. Néha-néha még hátra pillantott, de hamarosan eltűnt a tömegben.
- Hello Sel vagyok.. szóval mi az, amiről beszélni szeretnél? - kérdeztem
- Ja, hát semmi különös csak jó fej csajnak tűnsz, gondoltam szívesen megismerkednék veled.. - aha, jó duma.
- Á, értem.. - most mi a francot kéne csinálnom...? Engem nem nagyon érdekel a gyerek..
- Öm, nincs kedved eljönni pénteken egy buliba? A haverom szervezi.. lesz sok pia, meg minden.. - mondta kissé határozatlanul
- De.. hozhatom a barátnőm Ann-t is, ügye? - kérdeztem, mire egy amolyan 'azmegki??' tekintet vágott - A barna hajú lány... - forgattam meg szemeim.
- Ja ja persze! Bárki jöhet.. csak azért óvatosan a meghívásokkal. - kacsintott, majd villantott egy hatalmas mosolyt. Ezzel most be akar vágódni?
- Nyugi, úgysincs kis meghívjak.. - viszonoztam mosolyát.
- Oké, akkor pénteken.. várj, itt a cím. - és elővett egy tollat meg egy lapot, majd ráfirkantott valamit. - Tessék.. 
- Köszi.. - intettem kezemmel és elsétáltam..
Annt kerestem a tömegben, akik a földszinten sétáltak.. 
~A termünk előtt lévő folyosó körbeöleli a földszintet és olyan, mint egy terasz.~ 
Fentről néztem a diákokat, olyanok voltak mint a hangyák:d
Megpillantottam Annt, aki pár másodperc múlva pedig engem talált meg szemeivel. Mutattam neki, hogy jöjjön fel, mire ő elindult. Én is a lépcső felé kezdtem sétálni aminek tetején összetalálkoztunk.
- Na, mi volt? - nézett rám izgatottan. 
- Ez nagyon nyomul... látszik a kisugárzásán. És meghívott egy buliba.. ahova jössz velem! - néztem rá határozottan.
- Ezer örömmel. - nevetett - Jézusom, nyomul rád! Sel, ez tudod mit jelent? Egy rohadt jó csávó nyomul rád!! - majdnem sikítozni kezdett mindenki előtt, de kezemmel betapasztottam száját és egy kicsit 'kihaltabb' részére vittem a folyosónak.
- Csendesebben.. - nyugtattam le - hiába néz ki jól, az ilyen öntelt kreténeket nem bírom..
- De ő Dan! - mutogatott kezével - Sel, ne szórakozz velem! - ezen mindketten felnevettünk.
- Majd átgondolom.. különben is ha megismerem, csak akkor tudom megmondani róla.. 
- Hát, jó.. - villantott egy huncut mosolyt.
- Azt töröld le a képedről!! - nevettem - És siessünk, mindjárt csöngetnek..
Visszamenve a terembe, Dan folyton engem nézett, ami néha már kezdett idegesíteni..
Ismét egy levéllel találtam szembe magam, de ezúttal Ann tette le padomra.

Téged néz állandóan! Hát nem cukker? *-*

Ezen felnevettem, de persze csak magamban, nehogy lebukjunk a legszigorúbb tanár előtt.. olyan hülye ez a csaj!! De máris imádom!:)

Igen, észrevettem.. és nem cukker, hanem idegesítő:D

Adtam válaszom, majd az órára próbáltam koncentrálni..