Sziasztok! Kész a követező rész, amibe egy új szereplő is belép, a képét oldalt megtaláljátok, a nevével együtt. Légyszi írjatok kommentet hogy milyen a blog, érdemes-e csinálnom (?) Remélem tetszik a fejezet, jó olvasást! xx
Változás
Vasárnap este, a szobámban ülve néztem az Eredet c. filmet.
- Sel, gyere vacsorázni! - szólt be szobámba anya.
Letettem laptopom az ágyamra és lerobogtam a konyhába. Mindenki ott ült az asztalnál szendvicsét majszolva. Összedobtam én is egyet magamnak és hozzákezdtem elfogyasztásához.
Miközben számban rágtam a falatokat, figyeltem, ahogy családom társalog egymással. Nem szóltam közbe, csak nyugodtan ettem tovább.
- Megvan az iskolátok és Kylenak az ovi. Holnap mindenkit elviszek kocsival. - szólt hozzánk apa. - Sel, Lara és Amy, a tankönyveket és a füzetek suli után megvesszük.
Szuper. Újra kezdődik a rémálom, amit - mint minden diák - én is utáltam.. de legfőképp attól féltem, hogy újra egy magányos és borzalmas életet kell átélnem. Ugyan eldöntöttem hogy változtatok, de nem tudtam hogyan is kezdjek hozzá és így elég nehéz lesz..
A fiúk.. nos, velük az elmúlt egy hétben nagyon sokat hülyéskedtem. Tegnap turnéra mentek, amit nagyon sajnáltam..
Harryvel még az eddiginél is furcsább a 'kapcsolatom', mivel nem hogy kínos vele beszélgetni, egyáltalán nem beszélünk. Akárhányszor összetalálkoztunk, egy szia-nál többet nem nagyon szóltunk egymáshoz. Kicsit már úgy éreztem, hogy utál, bár nem igazán érdekel....
- A francokat nem érdekel....! - gondoltam.
Nem tudom mi van velem, nem vagyok belé szerelmes, de valahogy.. nem is tudom hogyan mondjam, de olyan szívesen lennék vele ugyan olyan barát.. kedvelem, nagyon is. Jobban mint a többi fiút, pedig nem kéne.. nem kéne hogy ezt tegyem, mert úgyis csak az lesz hogy belé esek. Azt pedig nem szabad.
Úgy lennék vele ugyan olyan, mint a csók előtt.. az a csók. Tönkre tett mindent.
Sosem akarok szerelmes lenni, mert úgyis csalódás és depresszió a vége mindegyiknek. Sokan megcáfolnák ezt és jönnének a 'de hát a szerelem a legjobb dolog a világon' meg az egyéb dumák, de ez nem igaz.. semmi sem tökéletes az életben, még ha sokan azt is mondják.
Igazából.. félek a szerelemtől. Félek attól, hogy egyszer túlságosan is megnyílok valakinek és a nyakába eresztem a borzalmas életem, a gondjaimmal együtt. Meg akarom kímélni az emberiséget magamtól és magamat is, hogy megint hülyeséget csináljak. Abból van, és volt is elég. Nem követem el ugyan azokat a hibákat többször.
.. de a félelem bennem lesz hogy túlságosan kiszolgáltatottá válok azáltal, hogy szerelembe esek. A másik pedig az, hogy fogalmam sincs hogyan kell csinálni. Tudom tudom, 'az majd csak úgy jön' .. de én nem akarom. Biztos hogy elbuknék és majd csak égnék. Röhögnének rajtam. Bármennyire is nem érdekel mások véleménye, mindenkiben megfordulnak a róla alkotott vélemények és legbelül rosszul esik nekik. Csak vannak olyanok, akiknek sok ilyen 'ütés' érte már a lelkét és immunis rájuk. Engem is sokszor piszkáltak, röhögtek rajtam hogy nincsenek barátaim, meg hogy milyen a stílusom. De én valahogy mindig is erős lélek voltam és nem érdekeltek az ilyenek - bár ugyan úgy átjárt a fejemben minden egyes szó.
- Sel, kérsz még? - zökkentett vissza anya a valóságba.
- Nem, jóllaktam. Köszi, jó éjt! - köszöntem el és visszavonultam szerény hajlékomba.
Nem akartam megint egykedvű lenni és merengeni a szar életemen, vagy épp a fiúkon, ezért kikészítettem holnapra a ruhámat és ismét valami film után keresgéltem. Vígjátékra vágytam, ami felvidít.
Végül a Bucky Larson - Született filmcsillag c. filmre esett a választás. Komolyan, ha szomorú vagy mindenképp nézd meg, mert hatalmas film. Látszik hogy Adam Sandler keze van benne, mert - ha ő maga nem is szerepel benne - teljes mértékben őt tükrözi. Nagyon feldobta a napomat, így jó kedvvel tudtam álomba merülni.
Másnap, korán reggel kellett kelnem, ugyanis ez volt az első nap az új suliban..
*YAY...... no.*
Miután magamra kaptam a tegnap kikészített ruhámat, lerohantam a földszintre, ahol a tesóim és apa már a reggelijüket fogyasztották.
Leültem melléjük, tálamba szórtam egy adag zabpelyhet és tejjel felöntve pár perc alatt megettem.
- Mindenki kész? - kérdezte apa, mire mindannyian felpattantunk és követtük őt a kocsihoz.
Kocsit nem igazán hoztunk a repülőn, így kíváncsian leskelődtem milyen kocsink van. Mikor odaértünk, mindannyiunknak leesett az álla, ugyanis egy hatalmas fekete, fényezett Mercedes terepjáró állt előttünk.
- Na, bele nem akartok csüccsenni? - kérdezte apa, már az ülésben ülve. Az ámulattól lesokkolódva mindenkinek csak egy bólintásra futotta és beültünk. Én az anyósülésre, a többiek hátra.
Ha a külseje lesokkolt, akkor a belsejétől meghaltam.. eszméletlen szép volt: sötétített ablakok, bőr ülések, metál csíkok az oldalában. Sosem voltam egy kocsi mániás őrült, de ebbe a kocsiba nagyon durván beleszerettem.
- Itt is vagyunk. - állt meg egy igencsak nagy épület előtt apa. Mikor körülnéztem, rengeteg gazdag tini mászkált össze-vissza.
- Most komolyan.. nee. - nyafogtam - Miért kell suliba járni?
- Dede. Mert kötelező. Másképp nehezen lesz munkád.. - tájékoztatott apa.. mintha magamtól nem tudnám, de akkor iis....
- Nekem bejön! - mondta a hátsó ülésről Amy.
- Na siessetek, mert el fogtok késni. Még a termeteket is meg kell találnotok.
- Oké... szia, apa. Akkor délután itt? - kérdeztem, mire bólogatni kezdett.
Húgaimmal egyetemben a bejárat felé vettük az irányt. Semmi sem érdekelt még az sem, hogy mennyire néz engem mindenki.. várjunk csak? ENGEM? Minek néznek Engem??
Gyors léptekkel beléptem a bejáraton és rögtön egy tájékoztató táblához léptem. Húgaim is odajöttek, majd mikor megtaláltuk hol van az osztálytermünk, szétszéledtünk és az említett helyiség felé siettem. Nem akartam szemkontaktust senkivel sem, köszönni sem akartam senkinek. Meg akartam bújni és így végig vészelni az elkövetkezendő két és fél-három hónapot.
Elég sikertelenül jártam, mivel az osztályba érve mindenki engem kezdett nézni és rólam beszéltek társaiknak. A padok között leültem egy üres helyre és szerencsémre pont becsöngettek. Jegyzetfüzetem és tollam előkaptam, majd az éppen a terembe belépő tanárra szegeztem tekintetem.
- Kedves diákok, hadd mutassam be nektek legújabb osztálytársatokat, - jaj ne már muszáj ezt? - Selena Burke-t. Selena, kifáradnál ide egy kicsit? - nézett rám.
Nem lehetne ezt mellőzni? - Persze.. - adtam meg magam. Más választásom nincs..
- Mondanál magadról egy-két szót? - kért meg a tanár, miután kiálltam mindenki elé.
- Hát hogyne.. - válaszoltam halkan - Sziasztok, Sel vagyok tizenhét éves és Pennsylvaniából jöttem. Ide kellett költöznünk.. - gyomrom görcsben volt, de fogalmam sincs miért.. sosem érdekeltek az ilyen dolgok, de most nagyon izgultam.. csak tudnám az okát (!) - .. öm.. szeretem a zenét, a divatot és öö.. szeretek enni. - 'szeretek enni' ? Ez tuti nyerő szöveg;) ...
- Köszönöm Selena. Még valami lenne? - nézett rám, mire én megráztam a fejem, hogy nem szeretnék semmit sem mondani - Rendben, akkor kezdődjön az óra.
Úgy látszik itt sem nagyon érdeklek senkit sem, mert óra közben már senki sem nézett, vagy bármi ilyesmi. Bár nem tartottam nagyon valószínűnek, egy kis remény felcsillant bennem, hogy talán itt több barátom lesz mint Amerikában.. de tévedtem.
Az óra hihetetlen lassúsággal telt és még öt hasonlót kell átvészelnem. Kirobogtam a teremből, bár fogalmam sem volt hova menjek de nem akartam ottmaradni egyedül, mint egy retardált. Szóval lementem az alagsorba és a tanári tablót kezdtem nézni. Megpróbáltam megjegyezni a tanárokat, meg kicsit memorizálni a termek elhelyezkedését.
A szünetnek lassan vége volt, úgyhogy visszaindultam a halál bugyrába.
Halvány lila gőzöm sincs mi történt velem.. furcsa vagyok mostanában. Megőrültem.. hirtelen előjöttek az érzések, mások véleményével való foglalatoskodás és mintha teljesen más lennék.. hát mégis bejött a változás, csak épp nem úgy, ahogyan én azt akartam..
- Az atomok felépülése és a..... - kezdődött a következő óra.. kémia. Utálom a kémiát!
Miután kellőképpen végigaludtam az egészet, megint elhagytam a termet, ezúttal a büfé felé vettem az irányt - ez volt az egyetlen a termünk után, amiről tudtam hol van.
A sorban álldogálva, egy lány állt be mellém, aki kicsit ismerősnek tűnt.
- Szia, Anneliese Peterson, de csak Ann. Az osztálytársad vagyok amúgy.. - tájékoztatott, hatalmas mosollyal arcán, mikor látta rajtam, hogy nem igazán tudom ki ő.
- Öm, szia, Sel. - nem nagyon volt kedvem bárkivel is beszélgetni most.
Egyébként nagyon szép lány volt, kissé barna bőrrel, barna szemmel és hajjal.
- Hogy-hogy Pennsylvaniából pont ide jöttetek? - próbált kifacsarni belőlem valamit, mikor már majd egy perce csak csöndben álltunk egymás mellett.
- Apukámat áthelyezték.. - mondtam
- Á, a tipikus sztori. Általában a szülők munkája miatt van az összes ilyen. - vigyorgott.
Aha, oké. Magamra hagynál? Semmi kedvem most veled dumálni.. nem tudom ki vagy, de ma már épp elégszer járattam le magam..
- Két szendvicset kérek és egy kólát.. - mondtam a büfés néninek és odaadtam a pénzt. - köszönöm!
- Egy diétás kekszet és egy... - hallottam ahogy Ann rendel, de én már sétáltam is az (ebédlő) aulába, mikor valaki a nevemet mondogatta.
- Sel Sel, várj! Jól elrohantál. - mondta Ann. Már megint..? Nem akarom megbántani, úgyhogy inkább nem mondom neki, de most inkább lennék egyedül..
- Ja, mert éhes vagyok.. - és indultam is tovább.
- Kimegyünk az udvarra? Szia, sziasztok, sziaa suli után kinn? okés, szia - köszöngetett kb. mindenkinek aki szembe jött.
- Te valami menő csaj vagy itt? - fordultam az udvar felé vezető ajtó felé.
- Fogjuk rá. Nem vagyok egy tini picsa, de sok barátom van a suliból is. SSziaa - magyarázta.
- Értem..
- És te menő csajszi vagy? - nem szívesen válaszolok ilyenekre. Mindig Ariana jut erről eszembe. Ő volt az utolsó, igaz barátom. Azóta senkivel sem beszéltem úgy igazán.. három, hosszú évig magamba fojtottam mindent.
- Nem.. nem nagyon voltak barátaim. - mondtam lesütött szemekkel - Egyébként miért néz mindig, mindenki? - mondtam kicsit fusztráltan.
- Mert új vagy.. az újakat valahogy mindig 'kiszagolják' ..- mutatta ujjaival az idéző jelet - észre veszik ha még csak most csöppentél ide, de hamar befogadnak és beolvadsz a környezetbe.
- Nem nagyon akarok beolvadni... - mondtam kissé cinikusan.
- Akkor csak szimplán ne foglalkozz velük és tedd amit akarsz.. - küldött felém egy biztató mosolyt.
A szünet további részében megettük az ennivalóinkat, kicsit még beszélgettünk és visszaindultunk az irodalom óránkra.
- Shakespeare műveiből most leginkább hármat emelnék ki, amelyek kül.... - bla bla bla. Semmi kedvem nem volt most a sulihoz, bár alaphangon szeretem az irodalmat, ez itt most olyan más volt.. megszoktam Mrs. Duston óráit az amerikai gimimben. Mindent megszoktam ami ott volt és most egy idegen környezetbe csöppenve, elveszettnek éreztem magam, és sebezhetőnek.
Sikeresen átvészeltem a napot, majd húgaim után mentem, hogy együtt menjünk apához, aki remélhetőleg már kinn vár minket. Rápillantottam telefonomra és észrevettem, hogy jött egy sms-em. Mikor megnyitottam, címzettként apa volt, majd csalódottan olvastam végig a sorokat: ' Szia kicsim! A lányok hamarabb végeztek és nem akartak várni, így elvittem őket. A te dolgaidat is elhozzuk, remélem memorizáltad az utat reggel, mivel nem hiszem hogy el tudok érted menni. Ha már nagyon nem találsz haza, hívj fel és megpróbálok intézni egy fuvart. Puszi, apa '
Sikeresen átvészeltem a napot, majd húgaim után mentem, hogy együtt menjünk apához, aki remélhetőleg már kinn vár minket. Rápillantottam telefonomra és észrevettem, hogy jött egy sms-em. Mikor megnyitottam, címzettként apa volt, majd csalódottan olvastam végig a sorokat: ' Szia kicsim! A lányok hamarabb végeztek és nem akartak várni, így elvittem őket. A te dolgaidat is elhozzuk, remélem memorizáltad az utat reggel, mivel nem hiszem hogy el tudok érted menni. Ha már nagyon nem találsz haza, hívj fel és megpróbálok intézni egy fuvart. Puszi, apa '
Szuper... most mehetek vissza az isten háta mögé, ami nem mellékesen fogalmam sincs hol van....
Eszeveszettül túrtam a táskám, hátha valami csoda folytán van nálam egy térkép, mikor egy ismerős hang szólított.
- Elvesztettél valamit? - nézett rám Ann.
- Nem.. csak úgy volt hogy értem jönnek, de végül nem és most egy térképet próbálok elővarázsolni, mert fogalmam sincs merre lakom.. - magyaráztam el.
- Esetleg ha mondasz egy utca nevet, segíthetek. - mosolygott.
- Ki fogsz röhögni, de nem tudom azt sem.. - erre kitört belőle a röhögés - látod, én mondtam. Csak én lehetek ilyen fogyatékos.. - rogytam le az iskola lépcsőjére, majd államat kezemnek támasztottam és tanakodtam, hogy most mit is tudnék kezdeni magammal..
- De azért körül tudod írni nem? - nézett rám reménykedve.
- Öm hát tele van gyönyörű házakkal, egy gazdag környék és egy kisebb hegy féleségen van és valamennyire látni lehet onnan a London Eye-t.. - ezt jól megmagyaráztam.
- Tudom melyikre gondolsz. Egyetlen ilyen környék van Londonban, úgyhogy nem tévedhetek. És szerencsédre pont arra lakom, úgyhogy gyere! - nyújtotta kezét, amit pár másodperc hezitálás után megfogtam, ő pedig felhúzott.
- Mesélsz rólad valami mélyebb dolgot is? - fordult felém sétálás közben.
- Nem tudom mit mondhatnék... Amerikában lázadtam, cigiztem, ittam és régen drogoztam is. - ennél a mondatomnál ledöbbent, de pont ezt a reakciót vártam.. én is így reagálnék. - De mikor idejöttem mindenen változtatni akartam és most már semmit. Max piát, de azt is csak buliban.. - mosolyogtam rá - ... és te?
- Én is cigiztem és nagyon szeretek bulizni, de én is csak ott iszom. Sok haverom van, de igaz barátból kevés és ők is messze.. én Manchesterből jöttem és mindenkim ott van. Dolgozni és tanulni költöztem ide és most egyedül élek. Rossz így, de azért megvannak a maga előnyei is. - kacsintott, amin halkan felnevettem.
- Elhiszem.. - mondtam még mindig nevetve - .. bár én mit meg nem tennék hogy legyen egy külön lakásom..
- Költözz hozzám. - nevetett. 'Válaszképpen' megrántottam vállam, hogy 'nem is tudom' és telefonomat kezdtem kihalászni táskámból, ami ott csörömpölt valahol.
- Igen? - vettem fel. - Oké.. rendben. Épp haza felé tartok. Igen.. oké. Jó. Megcsinálom. Micsoda? Minek? És Laraék? Mi? Nemáár... jó.. oké.. vigyázok. Szia. Oké.. JÓÓ. Sziaa - köszöntem el.
- Tartalmas beszélgetés.. csak nem a szülők? - mosolyodott el.
- De.. elutaznak valahova és egyedül leszek otthon még három napig. A tesóim meg persze mennek velük. Rögtön az első nap után hiányoznak.. milyen jó gondolkodásra vall.. - szitkozódtam. - messze vagyunk amúgy?
- Nem még kb öt perc. De remélem a környéket felismered, különben nem nagyon jutsz haza.. - nevetett. De igaza van.. egy szerencsétlen állat vagyok, aki még a lakcímét sem tudja..
- Szerintem meg fogom ismerni, ha nem akkor meg felhívom apáékat. Hazajutottam volna ha lenne net ezen a telefonkártyán, de anya elnézte a csomagom.. na mindegy. - biggyesztettem le ajkaim, mire Ann halkan nevetni kezdett.
Egész jó fej csajnak tűnik és nagyon remélem ő nem fog utálni vagy ilyesmi ha megismer.. ha esetleg nem rettentem el magamtól előbb..
- Itt vagyunk, én itt lakom.. - mutatott a mögötte álló kétemeletes kisebb házra.
- Szép kéró. - mosolyogtam rá - Köszi hogy elkísértél, innen szerintem már eltalálok hazáig.
- Semmiség.. holnap itt tali? Itt a számom.. - írta fel egy papírkára. Elvettem a kis cetlit és begyűrtem zsebembe.
- Rendben. Úgysem visznek kocsival.. - forgattam meg szemeim visszagondolván az előbbi telefonbeszélgetésemre. - Szia! - intettem neki, mire ő is így tett, majd bement a házába.
90°-os bal fordulat és irány haza!
Becsuktam magam mögött az ajtót és ledobtam a cuccaim az előtérben. Nappaliba beérvén, rögtön lerogytam a kanapéra és megnyomtam a piros gombot a távirányítón. Egyből a zenecsatornák felé kezdtem lépkedni és végül egy interjúnál állítottam meg, ahol Demi volt a vendég.
Már majdnem fél órája néztem, mikor hasam hatalmasat korgott. Vettem a lapot és kinyargaltam a konyhába. A hűtőben találtam némi lasagne maradékot, ami feltehetően az ebéd volt, azt kitettem egy tányérra, megmelegítettem és visszavonultam a nappaliba.
I slept on your doorstep,
Begin for one chance.
Now than I'm finally moved on,
You say that you miss me all along
Hallottam meg az ismerős hangot
- Liam? - szegeztem tekintetem a képernyőre, ahol épp a fiúk koncertfelvételéből mutattak részleteket. - Ez a turné!!! - kiáltottam fel, odarohantam, lehuppantam korábbi helyemre és szemeim a képernyőre tapasztottam. Még csak alig két napja mentek el, de máris hihetetlenül hiányoznak.
Az eltöltött pillanatok, a sok nevetés, a hülyéskedés és a hosszas beszélgetések. Louis a répáival, Niall a folytonos éhségével, Liam a komolyságával, Zayn akivel olyan jól el tudok dumálni mindenről és megért, valamint Harry, hogy megőrjít azzal, hogy nem tudok rajta kiigazodni. Szerintem ő is így van velem, mert még én magam sem tudom megfejteni a rejtvényeket a fejemben..
Hiányzott az összes tökfej. Ahogy nem engedték hogy otthon legyek és bár utáltam őket, ők mégsem adták fel és elrángattak magukhoz. A vidámparki hülyéskedéseket, hogy belekenték a fagyit a képembe és hogy sós cukrot vettek nekem amitől kis híján hánytam, vagy a bulit, ahol kitomboltuk magunkat és lenyomtam Harryt az ivó versenyben. Minden hiányzik..
És ebben a pillanatban jöttem rá, hogy bennük, igaz barátokra leltem. Ann is hiányzott és bár nem ismerem szinte egyáltalán, most úgy éreztem azt szeretném ha itt lenne velem és beszélgethetnék vele, az mindennél jobb lenne. Ő volt az egyetlen aki nyitott felém és bár nyíltan elutasítottam a közeledését, ő sem adta fel - pont mint a fiúk.
Láttam a lehetőséget benne, hogy neki van esélye arra, hogy olyan legyen nekem, mint Ariana volt.. és ez hiányzott nekem. Három éve semmire sem vágytam jobban a világon, mint egy barátnőre, aki ott van ha kell, akit felhívhatok hajnali kettőkor is és akinek kisírhatom fájdalmam a vállán. Megpróbáljam...?
Elővettem telefonom és pötyögni kezdtem.
- Szia Ann, Sel vagyok... nincs kedved átjönni?
Eszeveszettül túrtam a táskám, hátha valami csoda folytán van nálam egy térkép, mikor egy ismerős hang szólított.
- Elvesztettél valamit? - nézett rám Ann.
- Nem.. csak úgy volt hogy értem jönnek, de végül nem és most egy térképet próbálok elővarázsolni, mert fogalmam sincs merre lakom.. - magyaráztam el.
- Esetleg ha mondasz egy utca nevet, segíthetek. - mosolygott.
- Ki fogsz röhögni, de nem tudom azt sem.. - erre kitört belőle a röhögés - látod, én mondtam. Csak én lehetek ilyen fogyatékos.. - rogytam le az iskola lépcsőjére, majd államat kezemnek támasztottam és tanakodtam, hogy most mit is tudnék kezdeni magammal..
- De azért körül tudod írni nem? - nézett rám reménykedve.
- Öm hát tele van gyönyörű házakkal, egy gazdag környék és egy kisebb hegy féleségen van és valamennyire látni lehet onnan a London Eye-t.. - ezt jól megmagyaráztam.
- Tudom melyikre gondolsz. Egyetlen ilyen környék van Londonban, úgyhogy nem tévedhetek. És szerencsédre pont arra lakom, úgyhogy gyere! - nyújtotta kezét, amit pár másodperc hezitálás után megfogtam, ő pedig felhúzott.
- Mesélsz rólad valami mélyebb dolgot is? - fordult felém sétálás közben.
- Nem tudom mit mondhatnék... Amerikában lázadtam, cigiztem, ittam és régen drogoztam is. - ennél a mondatomnál ledöbbent, de pont ezt a reakciót vártam.. én is így reagálnék. - De mikor idejöttem mindenen változtatni akartam és most már semmit. Max piát, de azt is csak buliban.. - mosolyogtam rá - ... és te?
- Én is cigiztem és nagyon szeretek bulizni, de én is csak ott iszom. Sok haverom van, de igaz barátból kevés és ők is messze.. én Manchesterből jöttem és mindenkim ott van. Dolgozni és tanulni költöztem ide és most egyedül élek. Rossz így, de azért megvannak a maga előnyei is. - kacsintott, amin halkan felnevettem.
- Elhiszem.. - mondtam még mindig nevetve - .. bár én mit meg nem tennék hogy legyen egy külön lakásom..
- Költözz hozzám. - nevetett. 'Válaszképpen' megrántottam vállam, hogy 'nem is tudom' és telefonomat kezdtem kihalászni táskámból, ami ott csörömpölt valahol.
- Igen? - vettem fel. - Oké.. rendben. Épp haza felé tartok. Igen.. oké. Jó. Megcsinálom. Micsoda? Minek? És Laraék? Mi? Nemáár... jó.. oké.. vigyázok. Szia. Oké.. JÓÓ. Sziaa - köszöntem el.
- Tartalmas beszélgetés.. csak nem a szülők? - mosolyodott el.
- De.. elutaznak valahova és egyedül leszek otthon még három napig. A tesóim meg persze mennek velük. Rögtön az első nap után hiányoznak.. milyen jó gondolkodásra vall.. - szitkozódtam. - messze vagyunk amúgy?
- Nem még kb öt perc. De remélem a környéket felismered, különben nem nagyon jutsz haza.. - nevetett. De igaza van.. egy szerencsétlen állat vagyok, aki még a lakcímét sem tudja..
- Szerintem meg fogom ismerni, ha nem akkor meg felhívom apáékat. Hazajutottam volna ha lenne net ezen a telefonkártyán, de anya elnézte a csomagom.. na mindegy. - biggyesztettem le ajkaim, mire Ann halkan nevetni kezdett.
Egész jó fej csajnak tűnik és nagyon remélem ő nem fog utálni vagy ilyesmi ha megismer.. ha esetleg nem rettentem el magamtól előbb..
- Itt vagyunk, én itt lakom.. - mutatott a mögötte álló kétemeletes kisebb házra.
- Szép kéró. - mosolyogtam rá - Köszi hogy elkísértél, innen szerintem már eltalálok hazáig.
- Semmiség.. holnap itt tali? Itt a számom.. - írta fel egy papírkára. Elvettem a kis cetlit és begyűrtem zsebembe.
- Rendben. Úgysem visznek kocsival.. - forgattam meg szemeim visszagondolván az előbbi telefonbeszélgetésemre. - Szia! - intettem neki, mire ő is így tett, majd bement a házába.
90°-os bal fordulat és irány haza!
Becsuktam magam mögött az ajtót és ledobtam a cuccaim az előtérben. Nappaliba beérvén, rögtön lerogytam a kanapéra és megnyomtam a piros gombot a távirányítón. Egyből a zenecsatornák felé kezdtem lépkedni és végül egy interjúnál állítottam meg, ahol Demi volt a vendég.
Már majdnem fél órája néztem, mikor hasam hatalmasat korgott. Vettem a lapot és kinyargaltam a konyhába. A hűtőben találtam némi lasagne maradékot, ami feltehetően az ebéd volt, azt kitettem egy tányérra, megmelegítettem és visszavonultam a nappaliba.
I slept on your doorstep,
Begin for one chance.
Now than I'm finally moved on,
You say that you miss me all along
Hallottam meg az ismerős hangot
- Liam? - szegeztem tekintetem a képernyőre, ahol épp a fiúk koncertfelvételéből mutattak részleteket. - Ez a turné!!! - kiáltottam fel, odarohantam, lehuppantam korábbi helyemre és szemeim a képernyőre tapasztottam. Még csak alig két napja mentek el, de máris hihetetlenül hiányoznak.
Az eltöltött pillanatok, a sok nevetés, a hülyéskedés és a hosszas beszélgetések. Louis a répáival, Niall a folytonos éhségével, Liam a komolyságával, Zayn akivel olyan jól el tudok dumálni mindenről és megért, valamint Harry, hogy megőrjít azzal, hogy nem tudok rajta kiigazodni. Szerintem ő is így van velem, mert még én magam sem tudom megfejteni a rejtvényeket a fejemben..
Hiányzott az összes tökfej. Ahogy nem engedték hogy otthon legyek és bár utáltam őket, ők mégsem adták fel és elrángattak magukhoz. A vidámparki hülyéskedéseket, hogy belekenték a fagyit a képembe és hogy sós cukrot vettek nekem amitől kis híján hánytam, vagy a bulit, ahol kitomboltuk magunkat és lenyomtam Harryt az ivó versenyben. Minden hiányzik..
És ebben a pillanatban jöttem rá, hogy bennük, igaz barátokra leltem. Ann is hiányzott és bár nem ismerem szinte egyáltalán, most úgy éreztem azt szeretném ha itt lenne velem és beszélgethetnék vele, az mindennél jobb lenne. Ő volt az egyetlen aki nyitott felém és bár nyíltan elutasítottam a közeledését, ő sem adta fel - pont mint a fiúk.
Láttam a lehetőséget benne, hogy neki van esélye arra, hogy olyan legyen nekem, mint Ariana volt.. és ez hiányzott nekem. Három éve semmire sem vágytam jobban a világon, mint egy barátnőre, aki ott van ha kell, akit felhívhatok hajnali kettőkor is és akinek kisírhatom fájdalmam a vállán. Megpróbáljam...?
Elővettem telefonom és pötyögni kezdtem.
- Szia Ann, Sel vagyok... nincs kedved átjönni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése