3. fejezet

A kivétel.

Nem sokkal később, már nyugodtan szundítottam át az utat. álmaimba menekültem, amik most szebbnek bizonyultak mint a valóság.

Az út hamar elrepült, mikor kinyitottam szemeim, Lara ébresztgetett.

- Sel, megérkeztünk! - szólt nekem, mire felálltam és a kijárat felé kezdtem sétálni.

Mikor a repülőből nyíló lépcső tetejéhez értem megtorpantan tekintettem ki a borús égre. És nekem ebben kell élnem.. cseppet sem élveztem hogy Londonba megyünk,  habár húgaim hamar túltették magukat Pennsylvanián. Engem már csak az vigasztalt, hogy talán itt egy jobb élet veszi kezdetét, talán a levegőváltás anyáék veszekedésein is változtat.. no meg láthatom szeretett nagyszüleim, akiket kb. egy éve látogattunk meg utoljára.

- Na, hogy tetszik? - kérdezte anya tőlünk, mikor már a bőröndjeinkért álltunk sorba.

- Lehangoló ez az időjárás... - morogtam.

- Szerintem szupi lesz... és lehet találkozunk a One Directionnel!! - ugráltak húgaim, amit én csak egy szemforgatással díjaztam. A zenjüket még elviselem, de az, hogy mindenhol ők vannak és azt hiszik övék a világ, csöppet szúrta a szemem.. nem bírom ha valaki nagyképű.. és ők igenis, azok. Sokan cserélnének most velem helyet, akik imádják őket, szóval azt hiszem én vagyok a kivétel a családban - és talán a világban is- , aki nem igazán örül az egésznek.

Két taxit kellett fognunk, hogy elférjünk és mikor megvoltunk vele, elindultunk új otthonunk felé, ami nagyszüleim háza volt. Egész úton csak néztem ki az ablakon. Nem értettem az itteniek hogy bírják ezt a borús időt és miért nem mennek valami naposabb helyre, de az ő dolguk. A város maga szép volt és elhatároztam, hogy mindenképpen meg kell majd néznem a Tower Bridge-t és a London Eye-t.

Megpillantottam egy ismerős házat, tudtam, hogy megérkeztünk. 

Hatalmas házuk volt a nagyszüleimnek, gyönyörű kerttel. Pénzben sosem volt hiány és egy elég jó módú környéken laktak. Mindig is szerettem végig sétálni az utcákban és nézni, a szebbnél szebb házakat és elképzelni, milyen is lehet belülről.

- Szia Papa! - köszöntöttem nagypapám, és nyakába borultam. Nagyon aranyos bácsi volt, bottal a kezében botorkált és a régi sztorijait mesélgette, amiket mindig örömmel hallgattam.

Megláttam nagymamám és őt is hasonlóképp fogadtam. Miután mindenki követett engem is és végigölelgették őket, bementünk a házba a csomagokkal.

- Sütöttem egy kis süteményt. - tolta elénk a hatalmas tiramisu hegyet nagymamám. Mint minden nagymama, ő is mindig rendesen meg akarja tömni hasunkat. Elfogadtam ajánlatát és pakoltam egy-két szeletet tányéromra.

Miután megettem, felmentem szobámba és kipakoltam a cuccaim. Mindenkinek volt egy szobája, ha esetleg látogatóba jön. Laranak és Amynek persze közös volt, minek is külön szoba egy ikerpárnak?

Végeztem a pakolással és gondoltam visszatársulok családom többi tagjához. Hosszas beszélgetés és mesélés vette kezdetét, de cseppet sem bántam. Rég találkoztunk és velük mindig is szerettem beszélgetni.

Másnap szerencsére nem kellett korán kelnem, mert még nem volt elintézve az iskolám... és különben is péntek van. Ha lenne is iskolám, az utolsó napra most nem mennék be. 

Tegnap rengetek mindenről beszélgettünk a nagyszülőkkel és valamilyen részben sikerült is behozni a kimaradt évet.

Később apáék bejelentették hogy elmennek várost nézni, de én nem mentem velük. Nem azért mert nem akartam megcsodálni Londont, csak nem a szüleimmel és a kis tesóimmal akartam menni, hanem egyedül.

- Szia anya, hát te nem mentél a többiekkel? - kérdeztem meglepődve, mikor szobámból lejőve a konyhában  főzött valamit.

- Nem, most itt maradtam, majd máskor megyek. - mosolygott rám - Kaja a hűtőben! - bökött egy hatalmas szürke dobozra, a falnál.

Kivettem néhány hozzávalót, összedobtam magamnak két szendvicset és egy kakaóval a kezemben leültem a tv elé. Mikor bekapcsoltam épp Demi Lovato-ról ment valami koncertfelvétel és mivel mondhatni szerelmes vagyok a hangjába, nem váltottam csatornát, csak figyeltem.

Nemsokára csöngettek és mikor anya elindult kinyitni az ajtót, én inkább csak tovább tömtem magamba a szendvicsem.

- Sziasztok, gyertek be! - invitált be valakit anya.. vagy inkább valakiket...(!)

- Na, szuper már csak ez hiányzott.. - mondtam magamnak és megforgattam szemeim, mikor megpillantottam hogy a húgaim által imádott, öntelt csávók a konyhában állnak. - Várjunk csak... hogy kerülnek ide? Pont hozzánk..? - Megpróbáltam elbújni a kanapén elhelyezett párnák között, hogy ne kelljen velük kontaktusba kerülni, de anya odajött és lebuktatott.

- Gyere Sel, a szomszédok szeretnének bemutatkozni. - próbált kirángatni a kanapéból, ami olyan jó menedéket adott.

- Álljunk csak meg... ezek a szomszédaink?? - dermedtem le egy percre.. ezt nem hiszem el...! Ilyen is csak velem történhet!!

- Igen, ŐK a szomszédaink. - hangsúlyozta ki az ~ők~ szót, mivel az előbb kissé bunkón fejeztem ki magam... bár pont nem érdekelt.

- Szia, Zayn vagyok! - nyújtotta kezét egy fekete hajú, mikor beléptem a konyhába.

- Louis.

- Liam Payne.

- Niall Horan. Egyébként, jól látom, hogy épp valami ínycsiklandót tetszik főzni? - fordult anyukámhoz, mire én döbbenten néztem rá majd a többiekre egy *ezzelmegmiafrancvan??* nézéssel

- Ne is vedd figyelembe, haspók. - nyújtotta kezét még valaki - Harry Styles. - vigyorgott... nem tetszett.

Egyenesen kiráz tőlük a hideg.. nemhogy még rám is mosolyognak..(?) Ez már egyenesen ijesztő.. *blöááh..*

- Selena Burke.. - szólaltam meg én is - de csak Sel.. - adtam értelmes válaszom és amilyen gyorsan csak tudtam visszasétáltam a tv elé és feljebb állítottam a hangerőt, nehogy meghalljam őket.

Lehet bunkó vagyok, de nem tudok mit csinálni.. nem bírom őket....

Nem igazán sikerült megszabadulnom tőlük, mivel levetették magukat mellém és engem kezdtek nézni.

- Most meg mi van....? - sandítottam oda az egyik mellettem ülőre, asszem Louisra.

- Semmi. - vigyorgott rám.

- Komolyan mondom, megijesztesz ezzel a vigyorgással. - mutogattam szájára.

- Mondj magadról valamit. - terelte el a témát.

- Miért, tán érdekel? - adtam kissé flegma válaszom és reménykedtem benne, hogy veszi a lapot és soha többé nem szól hozzám.. egyik sem..... de nem így történt.

- Igen.. - húzta össze szemöldökét.

- Nem hinném... - próbálkoztam, ismét sikertelenül a lerázással.

- Most miért vagy ilyen, mi csak meg akarunk ismerni.. - mondta a fekete zselézett hajú.

- Biztos vagy te ebben? - néztem rá idiótán - Nem hiszem hogy érdekellek titeket, egy cseppet is..

- Ja, vágom hogy azt gondolod mi is csak olyan seggfej popsztárok vagyunk és rohadtul nem érdekel minket semmi sem, csak az hogy hogyan nézünk ki és mennyi pénz van a zsebünkben.. - háborodott fel a szőke

- Három pont a griffendélnek! - kacsintottam rá, majd figyelmem ismét Deminek szenteltem..... volna.

- Hát akkor igencsak rosszul gondolod, kisasszony! Az itt a gond, hogy nem is ismersz minket és az alapján próbálsz behatárolni, ahogy a buksid látja a dolgokat. Csak a jéghegy csúcsa tűnik fel, de a mélyére már nem tekintenél le.. elkönyveltél minket nagyképű hírességeknek. - szólalt meg Liam. Az ő nevét sikerült megjegyeznem.

- Helyes válasz. - böktem ki, de még mindig nem adtam fel, hogy lekopnak.

- Kicsim, légyszíves légy egy kicsit kedvesebb. Ezek a fiúk szeretnének barátkozni veled, miért nem hagyod? - lépett be anya a nappaliba.

- Mert nem kérek az öntelt baromságaikból... - morogtam.

- Sel ne csináld ezt. Végre megváltoztathatnád a múltad. Ők tényleg szeretnének megismerni.. neked is jobb lenne, ha végre újrakezdenéd, nem? Nem folytathatod azt, amit már 3 éve művelsz.. - nem bírtam tovább, itt elég volt ebből az egészből.

- Ezt nem te szabod meg... - sziszegtem oda anyukámnak mikor mellé értem, és felrohantam a lépcsőn egyenesen a szobámba. Ágyamra dőltem és elgondolkodtam azon, amit anya mondott.. megbántam hogy ilyen bunkón vágtam neki vissza, de hirtelen kicsúszott a számon. Most már mindegy, nem tudok rajta változtatni..

Hogy eltereljem gondolataim, elmentem zuhanyozni. Kilépve a kabinból szárazra töröltem magam, felkaptam magamra az napi ruhám és picinyke sminket raktam fel.

Mikor beléptem szobámba, rendesen sokkot kaptam.

- Jézusom a szívbajt hoztad rám... mit keresel te itt..? - kérdeztem a szőkeségtől. Jobban átgondolva igaza volt Liamnek.. nem ismerem őket és egy-két megnyilvánulásuk után elkönyveltem magamban nagyképű, öntelt seggfejeknek... de mi van ha közben nem is azok? Lehet hogy igazam volt, és csak magukkal foglalkoznak, de lehet hogy közben jófejek... és ezt csak is akkor tudhatom meg, ha megismerkedem velük, akár csak egy kicsikét is..

- Figyelj.. tudom hogy nem bírsz minket, csak azért mert híresek vagyunk, de legalább egy kicsinyke esélyt adj arra, hogy megismerjünk.. tényleg szeretnénk. Én is szívesen megismernélek.. - magyarázta meg.

- Jó, rendben.. csak tudnám, miért ilyen fontos ez nektek....(?) - sóhajtottam.

- Tényleg? - aprót bólintottam, nyakamba vetette magát, mire én eléggé meglepődtem.. nem voltam hozzászokva hogy csak úgy srácok omlanak a karjaimba.. - Akkor ma eljössz velünk valahova? - vált el tőlem

- Hát persze.... - adtam nem túl lelkes válaszom és elindultunk lefelé. 

Mindenki nagyon örült hogy a haspóknak sikerült rávennie, majd elköszöntem anyától és elindultunk a Nando's-ba. Szeretem az ottani ételeket, a csirke el nem tudjátok képzelni, milyen mennyei...!!

Leültünk egy eldugottabb boxba és mindenki nekilátott enni. Niall vagy a fél asztalt elfoglalta csak a saját ételeivel, és mikor mindet elfogyasztotta, én csak egy csodálkozó tekintettel tudtam rá meredni.. nem semmi mennyit eszik ez a gyerek. 

Később még elmentünk egy parkba, ahol végig hülyéskedtek, én pedig csak néztem őket.. kezdtem egyre inkább úgy érezni, hogy félreismertem őket. Nem tudtam milyenek is valójában és úgy formáltam meg a személyiségüket. 

A padon ültem, mikor Zayn elhívott egy kicsit.

- Mióta cigizel? - sétáltunk, mikor rágyújtott egy cigire.

- Egy ideje már igen... - mosolygott rám. Talán maga sem tudja.

Én is elővettem egy szálat és meggyújtottam.

- És te mióta? - nézett rám csodálkozva.

- 2-3 éve... De már nem fogok... mikor idejöttünk eldöntöttem, hogy változtatok az életemen. - magyaráztam neki.

- Helyes... nekem is kéne, de persze pikk-pakk nem fog menni. De már sikerült csökkentenem a számokat. Egyébként hány éves is vagy? - kérdezte, mivel ezt az információt még senki nem osztotta meg vele.

- 17. Ha arra gondolsz, akkor igen, még nem adják ki a cigit, így szívás lesz itt.. Amerikában már tudtam melyik boltba kell menni, de itt.. ?

- 17? Azt hittem, több. Idősebbnek nézel ki.. nem erre gondoltam, de szerintem ki fogják adni. - kacsintott egyet, amit egy mosoly követett.

- Sokan mondták már hogy idősebbnek nézek ki.

Érdekfeszítő társalgásunk után elnyomtuk cigarettánkat és a többiekkel együtt hazafelé vettük az irányt.

Végül - mivel én nem akartam - mondhatni berángattak magukhoz, hogy maradjak egy kicsit, amiből az lett, hogy estig ott voltam. 

Nem akartak hazaengedni, és kitalálták, hogy aludjak ott.

- Neeem. Nem fogok itt aludni... - ellenkeztem - tegnap érkeztünk csak és titeket is most ismertelek meg..

- Talán félsz tőlünk, vagy micsoda? - húzogatta szemöldökét Louis.

- Nem félek... - és egy fárasztó tekintettel jutalmaztam kérdését.

- Akkor maradj itt! - kérlelt Liam - Mi is hozzuk Danielle-t és Eleanort. - erre én csak elég értelmetlenül tudtam nézni, mivel fogalmam sem volt, kik ők.. - Az én barátnőm és Louisé. Velük majd jól elleszel ha esetleg belőlünk már eleged van.. 

- Légysziiiiiiiii - vinnyogott Louis és bevetett egy kiskutyapofit, ami nálam abszolút hatástalan volt. - Légyszi légyszi légysziiiiiiii

- Ezt a tekintetet először is felejtsd el. És ne nyávogj.. - szóltam rá. - Ha megígéred hogy ezeket betartod, átmegyek néhány cuccomért és ígérem itt maradok holnapig. Csak hagyd abba..... 

- Kösziiiiii! - szorított magához szorosan

- Louis, mit kér....

- Oké, értettem! - állt vigyázba, amin egy aprót nevettem, majd átmentem a cuccaimért.

A többieket értesítettem és mikor Lara és Amy megtudta hogy ki a szomszédunk nem akartak hinni a fülüknek és mindenképp velem akartak menni, amit természetesen nem hagytam. De csakis a fiúk épségének érdekében... ki tudja mire képesek. Kisöcsém elég szomorú volt, hogy nem alszom velük, de megbeszéltem vele, hogy holnap elviszem valahova és együtt töltjük a napot, amitől némiképp megnyugodott.

- Navvééégre, azt hittem már megszöktél! - ugrott nyakamba Louis.. ennek mi baja van állandóan?

- Nyugi Louis, rapunzel megérkezett..! - nyugtatgatta barátját Zayn.

Összedobtunk valami egyszerű kaját, aztán megérkezett a két lány is.

- Szia, Danielle vagyok, Liam barátnője. - mosolygott - Örülök hogy megismerhetlek - és megölelt.

- Én pedig Eleanor, Louisé. Örülök! - és ő is megölelt, arcán hatalmas mosollyal. Mindkét lány hihetetlen gyönyörű volt és teljes mértékben passzoltak barátaikkal. 

- Én Selena, a szomszéd. - adtam rövid válaszom, amin elmosolyodtunk. *just the neighbor.*

Később a srácok kitalálták hogy üvegezzünk, aminek aztán veszekedés és kergetőzés lett a vége az udvaron. Kimentem a konyhába tölteni magamnak egy pohár innivalót, mikor a Niall lépett be a szobába és odajött mellém. Derekamnál fogva kicsit odébb húzott és mellém lépett.

- Bocsi csak... - benyúlt a hűtőbe és kivette egy pizzát a fagyasztóból. - ... éhes lettem. - vigyorgott.

- Semmi gond. Többiek még mindig kinn? 

- Igen.. cseppet sem szórakoztatóak, de minden bizonnyal a pizzám majd az lesz. Nem vagy éhes? - aprót bólintottam, mire ő kivett még egy pizzát és betette a sütőbe.

Mikor készen lett, jóízűen elfogyasztottuk és kimentünk a többiekhez, akik a fáradtságtól elterülve feküdtek a fűben. A sor végén, Harry mellé feküdtem, Niall pedig szintúgy, mellém.

- Abbamaradt a móka? - kérdeztem Harryt, mivel egy szót sem szólt senki.

- Nem. - válaszolt suttogva - Nézd az eget. Látod a göncöl szekeret?

- Nem... ezek hülyeségek. Egyiknek sincs szekér alakja.. - hitetlenkedtem.

- De.. - és közelebb húzódott, hogy be tudja határolni nekem - Ott.. látod?

- Még mindig nem.. amint mondtam, ez baromság..

- Én látom... akkor neked is látnod kéne.. - állt ki igaza mellett.

- De mondom hogy nincs ott semmi. Csak a csillagok. Azok viszont szépek.. - tűnődtem.

- Reménytelen eset vagy.. - nevetett halkan. Hát, igen... sokan mondták már:D

Kissé kimerültem így a nap vége felé, ami meg is látszott, mert még pár percig fürkésztem az eget, aztán bealudtam.

Reggel Harry és Niall között ébredtem, és láthatólag igen csak élvezték hogy ott voltam, mivel előszeretettel használtak... párnának. Pár perc suttogó szitkozódás után megpróbálkoztam hogy kiszabaduljak, de egy tíz perc után feladtam.

- Francba... - visszadőltem és gondoltam megvárom, míg felkelnek.

Körülbelül húsz perc várakozás után arra jutottam, hogy ezek itt ketten nem igazán fognak felkelni, ezért ismét hadjáratot indítottam a szabadság érdekében. Niall lábait - amikkel rám feküdt - odébb tettem, aztán pedig Harry, rajtam átfonódott karjaival kísérleteztem. Nagy szerencsémre sikerrel jártam és már indultam is a mosdó felé, hogy összeszedjem magam.

Gyors zuhanyt vettem és mikor már teljesen tisztára töröltem magam, akkor vettem észre, hogy egyetlen ruhát sem vittem magammal *Gratuláloook!!*

Egy szál törülközőben léptem ki a folyosóra, szerencsémre senki sem volt még ébren. Mikor beléptem a szobába ahol aludtam, két szempár szegeződött rám. 

- Szent Isten.... - ijedtem meg, mikor észrevettem hogy ŐK MÁR ÉBREN VANNAK. Grat. Hozom a formám és beégek két percenként.

- Csak nem vízi balerinát játszott a kisasszony? - húzogatta szemöldökét Harry, miközben rendesen felmérte a 'terepet'.

-Fogd be göndörke.. - szóltam le, előbbi megjegyzéséért - ...mellesleg ennél feltűnőbben már nem bámulhatnátok a seggem.. - sandítottam hátra táskám kotorászásából, ahol a két fiú, ahogy mondtam, egyenesen a hátsó felemmel szemezett. Megforgattam szemeimet, majd visszaindultam a fürdőbe.

Mikor sikerült magamra ráncigálnom aznapi öltözékem, farkas éhesen botorkáltam le a konyhába, ahol a szokásos dologgal találtam szemben magam.. Niall épp.. eszik. Bár ez gondolom sejthető volt. Lehuppantam 

szerkóm

mellé, és én is belekezdtem reggelim elfogyasztásába. Mikor már végeztünk, lassan a többiek is csatlakoztak hozzánk álmos tekinteteikkel.

- Sajnos most már tényleg haza kell mennem, az öcsémnek is megígértem hogy együtt töltjük a napot, szóval további jó szórakozást és köszönöm az ellátást. - kacsintottam egyet és már indultam is, de előbb..

- Szia Sel . - köszönt el Dani és El. Mindenki végig ölelgetett, amitől - mivel nem nagyon voltam hozzászokva hogy mindenki, állandóan ölelget - kicsit meglepődötten, ám jó érzéssel távoztam tőlük.

- Sziasztok, megjöttem! - kiáltottam az előtérből. Mindenki a konyhában reggelizett, egyedül öcsém ült a tv előtt és nézte a Ben 10-t.

Régen én is mindig néztem vele, habár kissé fiús és eléggé bugyuta mese, fiatalnak éreztem magamat tőle és szívesen meredtem oldalamon a kis Kyle-al.

- Szia kicsim! Milyen volt a srácokkal? Összebarátkoztatok? - érdeklődött anya.Sok kedvem nem volt a számonkérő- székhez, így rövid válaszommal akartam minél hamarabb kikerülni a témát. 

- Ja, egész jó fejek.. de ettől még nem gondoltam meg magam.. - ráztam meg fejem emlékeztetve arra, hogy nem bírom ha valaki öntelt..

- Nem áll jól neked ez a jégkirálynő szerep.. egyébként nem mutatsz be nekik? - nézett rám csillogó szemekkel Lara.

- Ezt a stílust elég hamar el fogod felejteni.. addig semmiképp nem.. - néztem rá - .. bár szerintem akkor sem! - nevettem gúnyosan, mire ő bevágta a durcit. Otthagytam. Két percbe sem telik és elfelejti az egészet..

Leültem öcsém mellé, aki hatalmas bociszemekkel meredt rám.

- Na, mit csináljunk ma? - fordultam felé mosolyogva.

- Menjünk játszótérre, meg fagyizni, meg ilyenek.. - döntötte el. Én csak egy 'rendben'-el letudtam és már öltöztünk is, mikor megcsörrent a telefonom. Rápillantva egy számot írt ki a kijelző, így nem tudtam ki lehet az. Kíváncsian vettem fel, egy férfi hang szólalt meg.

- Lenne a kisasszonynak egy ajánlatom! - szólt bele egy ismerős hang.. kicsit elgondolkodtam és azt hiszem rájöttem.

- Niall? Honnan tudod a számom? - mosolyodtam el.

Kyle Burke

Amy és Lara Burke

2. fejezet

Sziasztok! A résszel kapcsolatban csak annyit, hogy egyenlőre még nem fog olyan nagyon izgalmas dolog történni, ezt még csak a felvezetés. A következő részben viszont, már remélhetőleg felfrissül egy kicsit a sztori ;D köszönöm az eddigi olvasóknak, bár még nem vagyunk túl sokan : / nagyon örülnék ha egy-két helyen megosztanátok a blogom, vagy kommentelnétek, hogy érdemes-e írnom. Sel-el kapcsolatban pedig annyit, hogy a személyisége nagy részben engem tükröz, bár egy kicsit formáltam is. Jó olvasást, sok puszi Dorci ♥

Az élet nem habos torta...

Reggel, a szokásos fáradtsággal ébredtem. Ébresztőmet nagy erővel lecsaptam és felültem ágyamon. Belül még aludtam, így csak merengtem magam elé. Felálltam, vettem egy gyors fürdőt, fogat mostam és felkaptam magamra az első ruhadarabot ami kezem ügyébe került. Nem nagyon adtam mások véleményére, így saját ízlésemhez híven öltözködtem. Leheletnyi sminket magamra raktam és lerobogtam szüleim közé. Miután összes mai ételemet beraktam a táskámba, kiléptem az ajtón és a szokásos úton az iskolába haladtam.

Suli elé érve a három srác már várt engem, a tegnap megbeszélt reggeli cigire.

- Sziasztok.. - köszöntöttem őket.

- Öm.. csőő.. - köszöntek ők is, látszott rajtuk milyen fáradtak még.

- Skacok be kéne menni! - társult hozzánk egyik haverjuk.

A suliba beérve ránk is átragadt a mindennapi punnyadt hangulat. Csak legyen már vége a napnak...!

Az órák hihetetlen lassúsággal teltek, de csak elmúltak.

- Ma is lógunk együtt, csajszi? - szólított meg Kyle. *Csajszi?? wtf?? *

- Öm jaa persze.. - mondtam még mindig meglepődötten az előbbi mondata után.

Ma is a parkban voltunk és ismét deszkáztunk. Már egész jól ment, mikor telefonom hirtelen csöngeni kezdett amitől megijedtem, és eltaknyoltam. A fiúk hatalmas röhögésben törtek ki, amit meg tudtam érteni.. elég érdekes látvány lehetett. Vetettem rájuk egy szúrós pillantást, majd telefonomra pillantva anya képét láttam.

- Igen? - szóltam bele.

- Szia kicsim, haza kéne jönnöd mert apáddal fontos dolgot szeretnénk megbeszélni veletek. A többiek már itt vannak. - tájékoztatott anya.

- Rendben, megyek. - adtam rövid válaszom és megszakítottam a hívást.

- Mennem kell. Sziasztok! - köszöntem el gyorsan és már szedtem is a cuccaim.

- Oké, szia! - köszöntek.

- Holnap reggel! - mutogatott rám Mike. Bólintottam egyet és elindultam hazafelé.

Az ajtón beérve ledobtam lábamról tornacsukám és leültem a konyhába a többiek közé.

- Szóval.. Az a helyzet, hogy apátokat áthelyezték a munkahelyén és a nagypapa is kezd egyre rosszabb állapotban lenni.. - kezdett bele mondandójába anya.

- De a nagypapa Londonban lakik.. - szólalt meg Amy.

- Épp ez az.. - folytatta apa - .... Londonba kell költöznünk. Csütörtökre lefoglaltam a jegyeket.. - bökte ki apa.

- Két nap múlva...? - vágtam közbe - Komolyan két napunk van arra, hogy összekészüljünk és elköltözzünk? - döbbentem le. Most azt akarják mondani, hogy mindent dobjunk el és költözzünk Londonba? És minderre két napunk van?!

- Igen. Nagyon sajnálom, de nem tehetünk mást. Csak így tudunk segíteni nagyapán és másképp én sem tudok dolgozni.. - mondta apa, fájdalommal hangjában.

- És mi lesz a barátokkal? Meg úgy mindennel..? - mondta Lara.

- El kell hogy búcsúzzatok tőlük.. ott is lesznek barátaitok, kicsim ettől nem kell félni. De jönni fogunk majd még vissza, nem adjuk el a házat, így szünetekben vissza tudunk jönni látogatóba. - tette hozzá anya.

- Ez nekem kicsit sok.. - álltam fel az asztaltól, felrohantam szobámba és becsaptam magam mögött az ajtót.

Az ágyamra rogytam, gondolataim csak a pár perce történteken jártak. 

-Nem tehetik ezt... nem kérhetik hogy dobjak el mindent és rohanjak egy másik kontinensre.. ez nem így megy. 

Ugyan nincsenek barátaim, nincs mi miatt maradnom.. de mégis úgy éreztem, nem menne hogy itt hagyjak mindent. Nekem még kisebb gond a dolog, de Laranak és Amynek nehéz lesz. Sok minden köti őket ide.. egyhamar nem fogják magukat túl tenni a dolgon.

Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam az ágyamról, lefutottam lépcsőnkön, felkaptam az utoljára alig 15 perce használt tornacipőm és kiviharzottam. Pár utcányira tőlünk, beültem egy kávézóba és rendeltem egy jegeskávét. Elvonultam a megfelelő szobába, leültem az ablakhoz és meggyújtottam a cigarettámat. Erre volt most szükségem.. közben meghozták az említett innivalóm és rögtön meg is kezdtem elfogyasztását.

Csak meredtem a távolba és gondolkodtam.. Vajon milyen lesz ott? Hogyan fogunk élni? 

Az égő cigarettámra pillantottam, ami a hamutálban pihent. Füstje egyenes vonalban szállt felfelé, majd kissé bodrosan szertefoszlott.. eszembe jutott a múltam. Amit tettem. A fű és az alkohol. A naponta - akár nem egyszer - kezemben megforduló 'boldogsággal' vegyített cigaretták. És hogy vajon miért is tettem.... Sajnos az élet nem habos torta.. sosem az jön amit vársz, vagy ha mégis, akkor rohadt nagy mázlid van. A boldogságot nem adják ingyen.. én akár az életemmel is fizethettem volna pár év múlva, ha nem hagyom ott a dolgot. A folytonos partik, a kába pillanatok és az örökös egykedvűség... amikor már a szerek sem segítenek.. amikor már velük sem vagy boldog. 

Még mindig cigarettámat néztem..

- Meg kell hogy változzak.. ez így nem mehet tovább.. - meredtem magam elé. - Selena Burke, ostobaságot csinálsz.. de most itt a lehetőség. Új hely, új élet. A választás a tiéd.. - mondogattam magamban. Teljesen jogosan.

~ 2 nap múlva ~

A fiúknak még tegnap megmondtam hogy elköltözünk. Szomorúak voltak, ugyanis tényleg meg akartak ismerni... ami számomra szokatlan érzés volt. A magányhoz vagyok szokva, azt hiszem így jobb is nekem. 

- Sel! Készen vagy? - jött be hozzám Lara 

- Igen. Persze. - néztem rá. Szomorú tekintettel pillantott rám vissza. - Nyugi Lara, ott is rengeteg lány van, biztos vagyok benne hogy lesznek barátaid. - mosolyogtam rá biztatóan, habár magam sem voltam teljesen biztos benne, hogy jobb lesz nekünk ott.

- Te hogy bírod ki ilyen egyedül? - nézett rám, már majdnem könnyes szemmel, mire szorosan megöleltem.

- Már.. hozzá vagyok szokva és nekem így jó.. - motyogtam nyakába.. habár egyáltalán nem így volt.. a magányhoz hozzá lehet szokni, de sosem lehet megszeretni. Úgy szerettem volna ha lenne legalább egyetlen valaki akivel megbeszélhetném a dolgaim...! Akárhányszor mondom ezt magamnak, senki sem kiált vissza: én itt vagyok! ...... hiszen ezek csak a gondolataim.. mindig a gondolataimba merülök.. sosem nyitok igazán..

- Indulás! - kiáltott fel anya, mire elengedtem Lara-t. Megfogtam bőröndjeimet és még egyszer, utoljára visszapillantottam szobámra

- Hiányozni fogsz.. - suttogtam.

Elindultam a kocsi felé és beraktam a bőröndjeimet.

- Szia Andy! - köszöntem szüleim barátjának. Ő visz be minket a reptérre, mivel a kocsinkat nem hagyhatjuk ott parkolni évekre... talán örökre.

- Szia kislány! Készen állsz Angliára? - nézett rám izgatottan.

- Hát persze... - motyogtam, majd bekötöttem övemet és már indultunk is. Kb. húsz perc múlva már a reptér bejáratán léptünk be. Sok ember volt odabenn, de nem volt tömeg. Anyáék elintézték még az egyéb dolgokat a jegyekkel kapcsolatban és már mehettünk is. Miután kellően átkutatták cuccainkat, - utálom ha turkálnak a holmijaimban... -.-'' - elindultunk a repülő felé.

- Kérem csatolják be öveiket! Köszönjük hogy minket választottak, jó utazást kívánunk! - szólalt meg egy női hang a hangszórókból. Még sosem repültem, így nagyon izgatott voltam, milyen is lehet.

Betettem az egyik kedvenc számom az ipodomon,

és felszállt a repülő. Csodálatos volt a kilátás, ahogy a házak sorakoztak egymás mellett. Beletúrtam táskámba a fényképezőgépem után kutatva, mikor valami furcsát éreztem meg. Kivettem, és egy füzet, jobban mondva egy notesz-féleség volt a kezemben. 

Szemem könnybe borult.. azt a füzetet Arianatól kaptam, mielőtt még...

- Nincs semmi sem!! - tagadta le, nevetve a történteket Nathan-el.

- Valld be hogy tetszik! - nevettem én is - Le se tagadhatnád! - kezdtem el csikizni.

- Ne, ne neeee!!! Hagyd abba, ne Sel ne csinááááld!!! - próbálta kiszabadítani magát csapdámból.

- De csak akkor, ha elmondod! - hagytam abba egy pillanatra. Nem válaszolt, ezért megint belekezdtem gonosz hadműveletembe.

- Jó jó jóó, tetszik nekem és teljesen belé estem! - bökte ki. Én csak néztem rá kifejezéstelen arccal, mire teljesen kétségbe esett

- Sel, mi a baj? - nézett rám aggódva.

- Úgy örülök!! Az én pici Arianam szerelmes. - mosolyodtam el, majd megöleltem.

- Ariana! Gyere, mennünk kell! - jött be anyukája a szobámba.

- Rendben anyu.. szia Sel. Szeretlek. Te vagy a legjobb barátnőm!! - szorított magához erősen.

- Én is szeretlek Ariana és mindig is szeretni foglak! - öleltem vissza. Lassan elváltunk egymástól. Az ablakból még integettem neki, mire ő küldött egy puszit. Ő az én őrült barátnőm. Egyszerűen imádom.

Megcsörrent  a telefonom. Boldogan kaptam fel, Ariana apukája hívott - biztos megengedte hogy itt aludjon ma este.

- Szia Bruce! - köszöntem neki.

- Szia Sel! - mondta világfájdalmas hanggal. Megijedtem.. vajon mi történhetett...? - Nem szaporítom a szót... tehát..  Ariana és Katie tegnap autóbalesetben meghaltak. - hirtelen ledermedtem, s szívem kihagyott egyet.. 

- Nem... az nem lehet... nem történhetett ez. Ariana él. És ma itt fog aludni.. - gondoltam.

A telefon kiesett kezemből. Lassú léptekkel, kifejezéstelen arccal lépkedtem szobám felé. Mikor beértem lerogytam az ágyamra és utat engedtem könnyeimnek..

Napokig álmodtam ahogyan Ariana-val vásárolgatok, vagy épp Nathanről beszélgetünk. 

' ... szeretlek. Te vagy a legjobb barátnőm!!! ' hangzott állandóan fejemben.. nem tudtam kiverni onnan. 

Könnyeim lassan kicsordultak. Emlékeim újra előjöttek.. már több mint 3 éve történt... Azt hittem sikerült elfelejtenem... de egy ilyen barátságot nem lehet elfelejteni.. 

Újra felhangzott bennem Ariana nevetése... hihetetlen hogy ennyi idő után is emlékszem rá. Kinyitottam a füzetet és megakadt a szemem az első lapon.

' sose add fel az álmaid... és sose hátrálj meg a változástól '     Ariana

Kinéztem az ablakon, már a felhők között repültünk.. és ekkor eszembe jutott, amin a kávézóban gondolkodtam..

- Sose hátrálj meg a változástól... - suttogtam.
Nem fogok meghátrálni... Készen állok a változásra! Remélem most látsz, Ariana...! Örökké a szívemben leszel! És nem adom fel...

1. fejezet

A day with some news.

Körülbelül egy órája ültem a házunktól nem messze levő parkban, mire már minden rendben volt a lelkemmel. Agyam csak a reggel történteken kattogott, sajnos ez az én nagy hibám...: mindent annyira átrágok magamban. 

Lassan elindultam visszafelé, de előtte meggyújtottam - azóta, lassan a 4. - cigimet. Apró léptekkel sétáltam, nem siettem sehova. Nem volt sok kedvem visszamenni, de tudtam hogy anyáék már rég leléptek dolgozni és a kicsiket nem lenne jó egyedül hagyni. Cigimet elpöcköltem és gyorsabb tempóba kezdtem.

Mikor beléptem Lara és Amy már a konyhában ették reggeli müzlijüket.

- Szép jó reggelt.. - köszöntem mosolyogva, bár kissé még mindig feszült voltam.

- Viszont..! - mondták  húgaim egyszerre, félig tele szájjal.

- Kyle? - néztem rájuk kérdően, hátha tudnak valamit öcsém állapotáról.

- Biztos még alszik.. - szólalt meg Lara.

Egy perc sem kellett és ott termett kisöcsém, aki a láztól még kissé kábán botorkált oda hozzám és megölelt.

- Jó reggelt rosszcsont! - próbáltam mosolyt csalni arcára - Jobban vagy? 

Megrázta a fejét, vettem a lapot hogy még mindig rossz az állapota. Előkaptam gyógyszerét és miután ő is elfogyasztotta reggelijét segítettem neki bevenni amit az orvos írt elő neki.

- Mit szeretnétek ma csinálni? - néztem körbe a sok unott tekinteten. Vasárnap van és mivel muszáj rájuk vigyáznom, nem tanulok hanem megpróbálom lefoglalni őket.

- Édességet akarok.. - szólalt meg kissé cinikusan Amy. Hát igen.. van még mit változtatnia a hozzáállásán..

- Süssünk sütit. Benne vagytok? - vetettem fel az ötletet, bár sok kedvem nem volt hozzá, de addig sem forgatják fel az egész házat.

Miután beleegyeztek, meg is kezdtük a napi programunkat. Mikor sikerült a megfelelő összetevőket összeszedni elkészítettük a tésztát, feldobtuk egy kis gyümölccsel és be a sütőbe. Nemsokára készen is lett és mind büszkén rogytunk le a tv előtt elhelyezett kanapéra, hogy elfogyasszuk remekművünket.

Mivel mindenki bealudt, gondoltam előveszem egyik kedvenc könyvemet - OSCAR WILDE DORIAN GRAY ARCKÉPE - és elkezdem olvasgatni.

Nemsokára a szüleim is megérkeztek.. semmi kedvem nem volt hozzájuk és az újabb veszekedésükhöz, amibe hamarosan úgyis belekezdtek volna, így felvonultam szobámba, bezártam ajtaját és elmerültem könyvemben.

Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem, ami azt jelentette, ideje felkelnem és készülődnöm. Egy ébresztő zuhany után frissen és üdén ácsorogtam szobámban, ruha után kutatva. Meg is találtam a megfelelő öltözéket és magamra húztam.

választásom

Szempillaspirálommal átpödörtem pilláimat, felkaptam a cuccom és lebaktattam a lépcsőn. A táskámba bedobtam a szokásos sulis kajámat - a szendvicseimet, egy zacskó ropogtatni valót és egy üdítőt - majd hogy a reggeli hűvösebb levegő miatt ne fagyjak meg, magamra húztam még a farmerdzsekim és kiviharzottam a házból. Larat és Amyt anyáék viszik suliba kocsival, és amúgy is később kezdődik a tanításuk - kis mázlisták.

A suliba beérve rögtön a terem felé vettem az irányt és ahogy beértem lehuppantam leghátra a helyemre. Senki sem ült mellettem, egy barátom sem volt, az osztályban is max a fiúkkal lógtam néha-néha.

- Nicsak Selena.. megint nem sikerült felöltöznöd? - jött oda Ashley és a 'barátnői' .

Ashleyről csak annyit, hogy a suli legmenőbbjei közé tartozik. Hogy miért, arról fogalmam sincs mert se nem szép, se nem okos, de még csak nem is jó arc. Egy csődtömeg.. számomra. És még sokak számára szintén.

- Nicsak Ash megint nem sikerült befognod a szád? - vetettem oda hozzá. Cseppet sem volt kedvem hozzá, vagy megint veszekedésbe kerülni vele. Irritált már.. de nem kicsit.

- Brown kisasszony! - szólalt meg a tanár az ajtóban állva. Én csak halkan felnevettem, ugyanis kicsi korábban a nevével piszkálták (brown=barna). 'Enyhén' gyerekes poén, de én pont jót szórakozom rajta hogy húzhatom vele az agyát.

A nap borzasztó hosszú volt és még 3 hónapot ki kell húznom a szünetig. Az egész évhez képest örülök hogy csak ennyi maradt, de nehezen viseltem az iskolát, mint általában a tanulók.

A tanítás végén gyorsan nyargaltam ki a suliból, ahol rögtön meg is gyújtottam a szokásos szál cigimet. Már nagyon vártam hogy vége legyen a napnak és rágyújthassak. Ez ilyenkor tökéletes. Később csatlakozott hozzám három osztálytársam: Kyle, Mike és Nick. Normálisan furának találnám hogy valaki az én társaságomba keveredik és velem tart akár egy szál cigire, de velük sokszor van közös 'cigi-time'-om.

- Merre mész Sel? - kérdezte Nick.

- A suli mögött át a parkon és fel a hosszú utcán. Miért? - magyaráztam neki.

- Akkor veled tartunk, nem gond? - jelent meg szája sarkában egy aprócska mosoly.

- Nekem nem.. - rántottam meg vállam. Kicsit furák voltak, de nem nagyon foglalkoztam vele.

Lassan ballagtunk az út szélén, közben Mike mellettünk gurult gördeszkáján.

- Te miért lógsz mindig egyedül? - kérdezte meg kisebb szünet után Kyle.

- Mert nincsenek barátaim. Gondolom nem vagyok olyan 'jó arc' - mutogattam az idézőjeleket - mint Ashley és a csicskái.. - mondtam unottan. Különösebben nem érdekelt a téma, sokan kérdezték már tőlem hogy miért vagyok olyan magányos.

- Szerintem sokkal jobb arc lehetsz, csak nem mutatod meg senkinek sem. - szólalt meg Mike is.

- Ha te mondod.. - rántottam meg ismét vállam és beleszívtam cigimbe.

- Naa...! Ne legyél már ilyen flegma. Nem látod hogy szeretnénk veled haverkodni? - szólalt meg kissé nyávogósan, de teljesen jóindulatúan Nick.

- Nem vagyok flegma. Csak nem érdekel a dolog. Kösz ha szeretnétek megismerni,  de nem lesz egyszerű. Szerintem ezért nem lóg velem senki. Túl nehéz lenne kiismerni.. - álltam meg egy pillanatra az út közepén, majd nagy léptekkel tovább mentem. 

- De csak hagyd hogy megismerjünk! Jó arcnak tűnsz és be szeretnénk venni a bandába. - futottak mellém, mivel lemaradtak. 

- Jó.. - adtam válaszom teljes unottsággal hangomban - És mégis hogyan akarjátok kezdeni a megismerést? 

- Lógj velünk mindig suli után! - mondta Mike, mire mind helyeselően bólogatni kezdtek. 

- Oké.. akkor.. izé... eljöttök velem lógni egy parkba nem messze a Brighton str.-hez? - szedtem össze a megfelelő szavakat nem túl bonyolult mondatomhoz.

- Jaa persze, miért ne? - örvendeztek. Én kissé idiótán, amolyan 'ebbenmostmivoltolyanrohadtjó' tekintettek rájuk néztem, majd tovább mentünk.

A parkba érve leültünk és beszélgetni kezdtünk..

- És mit szeretsz csinálni? Zene? Kaja? Gép? - érdeklődött Kyle.

- Hát.. szeretek olvasni, énekelni és zenélni. Ha hinnétek ha nem, 7 éve tanulok zongorázni és énekelni is. Kaja? Hát.. - gondolkodtam el - imádok enni, a kedvencem a gyros. És azt hogy érted hogy gép? - néztem rá értetlenül.

- Számítógép.. úgy értem szoktál játszani? - nevetett.

- Jaa.. hát nem igazán. Nem vagyok egy kocka típus. - mosolyodtam el.

- És tudsz deszkázni? - vágott közbe Nick

- Nem nagyon.. Kéne? 

- Akkor majd mi megtanítunk. Benne vagy? - kacsintott rám Mike.

- Ám legyen.. - rántottam meg vállam és felálltam.

Miután megmutatták hogyan kell jól csinálni, megpróbálkoztam vele eleinte sikertelenül - és jól fenékre ültem - , de később kezdett egyre jobban menni és meg is tetszett a dolog.

A nap végül nagyon jól sikerült, megkedveltem őket, de azért még barátoknak nem mondanám magunkat.. legalábbis részemről..

- Sziasztok! - köszöntem el tőlük.

- Szia! - mondták egyszerre.

- Holnap suli előtt azért egy cigire tali! - kacsintott Kyle, mire halkan felnevettem.

- Okés, na pá! - intettem nekik és hazafelé vettem utam.

Hazaérve ledobtam a cipőm és felrohantam a szobámba. Házim nem volt az napra, így előkaptam a laptopom és felmentem twitterre. Megnéztem mit írt ki az a pár sztár akiket bekövettem, majd mikor már semmi érdekeset nem találtam lecsuktam a készüléket és lerohantam vacsizni. Közös családi vacsora volt, halál csendben.. mint általában.Nekem nem volt kedvem a társaságukhoz ami, valljuk be nagyon is érdekfeszítő - remélem érezni az iróniát -, így mikor végeztem betettem az edényeket a mosogatóba és felrohantam. Gyors elkészülés után bevetettem magam az ágyamba, és vártam hogy álmaim magukkal rántsanak egy tökéletes világba..

Kyle, Mike és Nick

Bevezetés

Hát.. sziasztok, Selena Burke vagyok. Jelenleg a 17. életévemet koptatom Amerikában, Pennsylvaniában. Hogy hogyan élek? Szarul... mint még sokan rajtam kívül is.. A családomról csak annyit mondanék: borzalmas. Semmi sem történik velünk és ez megy már nagyjából másfél éve.. Az ember bele tud őrülni hogy mindig csak veszekedést hall, sikítozást, rohangálnak össze vissza körülötted. Hát, nálunk ez megy.. A szüleim folyton veszekednek, 2 húgom és velük együtt az öcsém is szó szerint őrültek házává teszi az otthonom. Sajnos egyedül én mondhatnám normálisnak magam az egész pereputtyból, bár nekem is voltak gondjaim... nemrég mondhatni ideg összeroppanást kaptam az egésztől, drogokhoz és alkoholhoz nyúltam. A cigaretta egy percre sem hagyta el számat és mindössze ez éltetett. Szerencsére a drogokról és az alkoholról leálltam, mivel volt belőle egy-két gond - amit inkább nem részleteznék - , maximum bulikban iszom... bár nem szoktam járni sehova. Barátaim egyáltalán nincsenek és mondhatjuk hogy soha nem is voltak. Mindig is a magányos farkas szerepét töltöttem be. Ha mégis volt egy-két haverom, mindig vissza akartak rángatni a régi függő-életembe, de inkább otthagytam őket és nem is foglalkoztam velük. 
Mindig is olyan személy voltam, aki még saját magát sem ismerte ki, értette meg. Elveszett lélek vagyok a nagyvilágban... egy kérdésre keresem a választ, de őrülten...: mi értelme hogy megszülessünk, ha az élet kínszenvedés..? Nyilvánvalóan sokaknak van jó életük, de még többnek borzalmas.. akkor vajon miért jött a világra?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatnak mindig. Engem sosem lehet megérteni, a logikám semmihez és senkiéhez sem hasonlít. Még magamnak is tudok mindig valami újat mutatni. Megértem ha most összezavarodtál sajnos én is küzdök néha hogy kiigazodjak gondolatmenetemen.
- Miért kell mindig ezt tenned, George? Miért? Mondd! - ébresztett fel anya kiabálása az alsó szintről.
- Nem nem érdekel. Nem tartozom neked magyarázattal! Nem tudok mást tenni. - vágott vissza apa szintén kiabálva.
Majdnem minden áldott reggel ezzel kezdődik a napom.
Lassan kikászálódtam ágyamból, felkaptam magamra valami laza ruhát és lekullogtam a földszintre. Apa és anya a konyhában folytatták egymással vívott harcukat. Sokszor feltűnt hogy szinte levegővétel nélkül végig tudtak kiabálni egymással vagy 30 percet... mondjuk volt benne gyakorlatuk...
- Jó reggelt... - szólaltam meg rekedt hangon és fáradtan - nem lehetne egy kicsit halkabban? - kérdeztem reménykedve, bár tudtam hogy nincs nagy esélye hogy abbahagyják.
Alapjában anya és apa nagyon jószívű és nyugodt természet, minket sosem ordítanának le, csak valahogy az utóbbi időben nem tudnak egymással normálisan kommunikálni. Nem igazán tűnt fel nekik hogy kértem tőlük valamit, így szemrebbenés nélkül folytatták vitájukat.
- Hallani akarom, méghozzá a te szádból! Mondd meg - kelt ki magából anya.
- Akadj már le a témáról Mary! Miért nem lehet elfogadni a tényeket? - kiabált apa tovább, mintha ott sem lennék.
- Abbahagynátok? - kérdeztem kissé ingerültebben.
- Nem hiszem el hogy nem lehet más megoldást tal... - kezdett bele anya ismét szópárbajukba, de én félbeszakítottam.
- Az isten szerelmére már nem igaz hogy nem lehet egy nyugodt percet sem találni ebben a házban! Mindig minden csak a ti kiabálásotokkal van tele. Hajnalok hajnalán itt kel üvöltözni, felverni a családot.. Egyszer is ránéztetek a 5 éves lázas gyerekre a szobájában a két nap alatt? Szinte már hozzánőtt az ágyhoz a betegség miatt, ti meg csak egymás fejének a leordításával tudtok foglalkozni. Miért nem lehet csak egy percre is félretenni a problémáitokat és figyelni másra is?? Üvöltözzetek a metró aluljáróban, ott nem keltitek fel a 15 éves lányotokat legszebb álmából. És igen, én is itt vagyok.. 17 éves létemre miattatok kerültem abba az állapotba, amiben voltam. Vegyétek már észre mit tesztek! - keltem ki magamból és már én is kiabáltam velük.. normális esetben egyetlen szülőmmel szemben nem engedném meg magamnak a felemelt hangot, de a helyzet most ezt követelte. - Ti nem élitek át azt a következményt amit okoztok ezzel a szaros üvöltözéssel. Ne tegyétek ezt velük.. nekem már mindegy, de nekik nem kívánom azt amit én átéltem miattatok. - néztem rájuk szemrehányóan.. de teljesen igazam volt. Könnyeim kifelé kívánkoztak, de nem akartam hogy meglássák így felálltam és elviharzottam. 
- Selena... - nyúlt volna utánam anyám, de én gyorsabb voltam és már nem tudott 'elkapni'.
Felkaptam a kabátom, lábamra húztam egy tornacipőt és kirohantam a házból. Hogy kicsit éreztessem velük a dolgot, becsaptam magam mögött az ajtót, de aztán rájöttem rossz ötlet volt mert most vertem fel összes tesómat az alvásból... ha még apáék nem tették volna meg. Kikaptam zsebemből a cigis dobozom, kihúztam egy szálat és meggyújtottam. Nagy slukkokat szívva belőle, tüdőmön átengedtem és hagytam hogy a nikotin szépen-lassan lenyugtasson.
Csak mentem előre, nem érdekelt semmi.. nem volt célom, csak el innen. El innen jó messze...