Hát.. sziasztok, Selena Burke vagyok. Jelenleg a 17. életévemet koptatom Amerikában, Pennsylvaniában. Hogy hogyan élek? Szarul... mint még sokan rajtam kívül is.. A családomról csak annyit mondanék: borzalmas. Semmi sem történik velünk és ez megy már nagyjából másfél éve.. Az ember bele tud őrülni hogy mindig csak veszekedést hall, sikítozást, rohangálnak össze vissza körülötted. Hát, nálunk ez megy.. A szüleim folyton veszekednek, 2 húgom és velük együtt az öcsém is szó szerint őrültek házává teszi az otthonom. Sajnos egyedül én mondhatnám normálisnak magam az egész pereputtyból, bár nekem is voltak gondjaim... nemrég mondhatni ideg összeroppanást kaptam az egésztől, drogokhoz és alkoholhoz nyúltam. A cigaretta egy percre sem hagyta el számat és mindössze ez éltetett. Szerencsére a drogokról és az alkoholról leálltam, mivel volt belőle egy-két gond - amit inkább nem részleteznék - , maximum bulikban iszom... bár nem szoktam járni sehova. Barátaim egyáltalán nincsenek és mondhatjuk hogy soha nem is voltak. Mindig is a magányos farkas szerepét töltöttem be. Ha mégis volt egy-két haverom, mindig vissza akartak rángatni a régi függő-életembe, de inkább otthagytam őket és nem is foglalkoztam velük.
Mindig is olyan személy voltam, aki még saját magát sem ismerte ki, értette meg. Elveszett lélek vagyok a nagyvilágban... egy kérdésre keresem a választ, de őrülten...: mi értelme hogy megszülessünk, ha az élet kínszenvedés..? Nyilvánvalóan sokaknak van jó életük, de még többnek borzalmas.. akkor vajon miért jött a világra?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatnak mindig. Engem sosem lehet megérteni, a logikám semmihez és senkiéhez sem hasonlít. Még magamnak is tudok mindig valami újat mutatni. Megértem ha most összezavarodtál sajnos én is küzdök néha hogy kiigazodjak gondolatmenetemen.
- Miért kell mindig ezt tenned, George? Miért? Mondd! - ébresztett fel anya kiabálása az alsó szintről.
- Nem nem érdekel. Nem tartozom neked magyarázattal! Nem tudok mást tenni. - vágott vissza apa szintén kiabálva.
Majdnem minden áldott reggel ezzel kezdődik a napom.
Lassan kikászálódtam ágyamból, felkaptam magamra valami laza ruhát és lekullogtam a földszintre. Apa és anya a konyhában folytatták egymással vívott harcukat. Sokszor feltűnt hogy szinte levegővétel nélkül végig tudtak kiabálni egymással vagy 30 percet... mondjuk volt benne gyakorlatuk...
- Jó reggelt... - szólaltam meg rekedt hangon és fáradtan - nem lehetne egy kicsit halkabban? - kérdeztem reménykedve, bár tudtam hogy nincs nagy esélye hogy abbahagyják.
Alapjában anya és apa nagyon jószívű és nyugodt természet, minket sosem ordítanának le, csak valahogy az utóbbi időben nem tudnak egymással normálisan kommunikálni. Nem igazán tűnt fel nekik hogy kértem tőlük valamit, így szemrebbenés nélkül folytatták vitájukat.
- Hallani akarom, méghozzá a te szádból! Mondd meg - kelt ki magából anya.
- Akadj már le a témáról Mary! Miért nem lehet elfogadni a tényeket? - kiabált apa tovább, mintha ott sem lennék.
- Abbahagynátok? - kérdeztem kissé ingerültebben.
- Nem hiszem el hogy nem lehet más megoldást tal... - kezdett bele anya ismét szópárbajukba, de én félbeszakítottam.
- Az isten szerelmére már nem igaz hogy nem lehet egy nyugodt percet sem találni ebben a házban! Mindig minden csak a ti kiabálásotokkal van tele. Hajnalok hajnalán itt kel üvöltözni, felverni a családot.. Egyszer is ránéztetek a 5 éves lázas gyerekre a szobájában a két nap alatt? Szinte már hozzánőtt az ágyhoz a betegség miatt, ti meg csak egymás fejének a leordításával tudtok foglalkozni. Miért nem lehet csak egy percre is félretenni a problémáitokat és figyelni másra is?? Üvöltözzetek a metró aluljáróban, ott nem keltitek fel a 15 éves lányotokat legszebb álmából. És igen, én is itt vagyok.. 17 éves létemre miattatok kerültem abba az állapotba, amiben voltam. Vegyétek már észre mit tesztek! - keltem ki magamból és már én is kiabáltam velük.. normális esetben egyetlen szülőmmel szemben nem engedném meg magamnak a felemelt hangot, de a helyzet most ezt követelte. - Ti nem élitek át azt a következményt amit okoztok ezzel a szaros üvöltözéssel. Ne tegyétek ezt velük.. nekem már mindegy, de nekik nem kívánom azt amit én átéltem miattatok. - néztem rájuk szemrehányóan.. de teljesen igazam volt. Könnyeim kifelé kívánkoztak, de nem akartam hogy meglássák így felálltam és elviharzottam.
- Selena... - nyúlt volna utánam anyám, de én gyorsabb voltam és már nem tudott 'elkapni'.
Felkaptam a kabátom, lábamra húztam egy tornacipőt és kirohantam a házból. Hogy kicsit éreztessem velük a dolgot, becsaptam magam mögött az ajtót, de aztán rájöttem rossz ötlet volt mert most vertem fel összes tesómat az alvásból... ha még apáék nem tették volna meg. Kikaptam zsebemből a cigis dobozom, kihúztam egy szálat és meggyújtottam. Nagy slukkokat szívva belőle, tüdőmön átengedtem és hagytam hogy a nikotin szépen-lassan lenyugtasson.
Csak mentem előre, nem érdekelt semmi.. nem volt célom, csak el innen. El innen jó messze...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése