2. fejezet

Sziasztok! A résszel kapcsolatban csak annyit, hogy egyenlőre még nem fog olyan nagyon izgalmas dolog történni, ezt még csak a felvezetés. A következő részben viszont, már remélhetőleg felfrissül egy kicsit a sztori ;D köszönöm az eddigi olvasóknak, bár még nem vagyunk túl sokan : / nagyon örülnék ha egy-két helyen megosztanátok a blogom, vagy kommentelnétek, hogy érdemes-e írnom. Sel-el kapcsolatban pedig annyit, hogy a személyisége nagy részben engem tükröz, bár egy kicsit formáltam is. Jó olvasást, sok puszi Dorci ♥

Az élet nem habos torta...

Reggel, a szokásos fáradtsággal ébredtem. Ébresztőmet nagy erővel lecsaptam és felültem ágyamon. Belül még aludtam, így csak merengtem magam elé. Felálltam, vettem egy gyors fürdőt, fogat mostam és felkaptam magamra az első ruhadarabot ami kezem ügyébe került. Nem nagyon adtam mások véleményére, így saját ízlésemhez híven öltözködtem. Leheletnyi sminket magamra raktam és lerobogtam szüleim közé. Miután összes mai ételemet beraktam a táskámba, kiléptem az ajtón és a szokásos úton az iskolába haladtam.

Suli elé érve a három srác már várt engem, a tegnap megbeszélt reggeli cigire.

- Sziasztok.. - köszöntöttem őket.

- Öm.. csőő.. - köszöntek ők is, látszott rajtuk milyen fáradtak még.

- Skacok be kéne menni! - társult hozzánk egyik haverjuk.

A suliba beérve ránk is átragadt a mindennapi punnyadt hangulat. Csak legyen már vége a napnak...!

Az órák hihetetlen lassúsággal teltek, de csak elmúltak.

- Ma is lógunk együtt, csajszi? - szólított meg Kyle. *Csajszi?? wtf?? *

- Öm jaa persze.. - mondtam még mindig meglepődötten az előbbi mondata után.

Ma is a parkban voltunk és ismét deszkáztunk. Már egész jól ment, mikor telefonom hirtelen csöngeni kezdett amitől megijedtem, és eltaknyoltam. A fiúk hatalmas röhögésben törtek ki, amit meg tudtam érteni.. elég érdekes látvány lehetett. Vetettem rájuk egy szúrós pillantást, majd telefonomra pillantva anya képét láttam.

- Igen? - szóltam bele.

- Szia kicsim, haza kéne jönnöd mert apáddal fontos dolgot szeretnénk megbeszélni veletek. A többiek már itt vannak. - tájékoztatott anya.

- Rendben, megyek. - adtam rövid válaszom és megszakítottam a hívást.

- Mennem kell. Sziasztok! - köszöntem el gyorsan és már szedtem is a cuccaim.

- Oké, szia! - köszöntek.

- Holnap reggel! - mutogatott rám Mike. Bólintottam egyet és elindultam hazafelé.

Az ajtón beérve ledobtam lábamról tornacsukám és leültem a konyhába a többiek közé.

- Szóval.. Az a helyzet, hogy apátokat áthelyezték a munkahelyén és a nagypapa is kezd egyre rosszabb állapotban lenni.. - kezdett bele mondandójába anya.

- De a nagypapa Londonban lakik.. - szólalt meg Amy.

- Épp ez az.. - folytatta apa - .... Londonba kell költöznünk. Csütörtökre lefoglaltam a jegyeket.. - bökte ki apa.

- Két nap múlva...? - vágtam közbe - Komolyan két napunk van arra, hogy összekészüljünk és elköltözzünk? - döbbentem le. Most azt akarják mondani, hogy mindent dobjunk el és költözzünk Londonba? És minderre két napunk van?!

- Igen. Nagyon sajnálom, de nem tehetünk mást. Csak így tudunk segíteni nagyapán és másképp én sem tudok dolgozni.. - mondta apa, fájdalommal hangjában.

- És mi lesz a barátokkal? Meg úgy mindennel..? - mondta Lara.

- El kell hogy búcsúzzatok tőlük.. ott is lesznek barátaitok, kicsim ettől nem kell félni. De jönni fogunk majd még vissza, nem adjuk el a házat, így szünetekben vissza tudunk jönni látogatóba. - tette hozzá anya.

- Ez nekem kicsit sok.. - álltam fel az asztaltól, felrohantam szobámba és becsaptam magam mögött az ajtót.

Az ágyamra rogytam, gondolataim csak a pár perce történteken jártak. 

-Nem tehetik ezt... nem kérhetik hogy dobjak el mindent és rohanjak egy másik kontinensre.. ez nem így megy. 

Ugyan nincsenek barátaim, nincs mi miatt maradnom.. de mégis úgy éreztem, nem menne hogy itt hagyjak mindent. Nekem még kisebb gond a dolog, de Laranak és Amynek nehéz lesz. Sok minden köti őket ide.. egyhamar nem fogják magukat túl tenni a dolgon.

Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam az ágyamról, lefutottam lépcsőnkön, felkaptam az utoljára alig 15 perce használt tornacipőm és kiviharzottam. Pár utcányira tőlünk, beültem egy kávézóba és rendeltem egy jegeskávét. Elvonultam a megfelelő szobába, leültem az ablakhoz és meggyújtottam a cigarettámat. Erre volt most szükségem.. közben meghozták az említett innivalóm és rögtön meg is kezdtem elfogyasztását.

Csak meredtem a távolba és gondolkodtam.. Vajon milyen lesz ott? Hogyan fogunk élni? 

Az égő cigarettámra pillantottam, ami a hamutálban pihent. Füstje egyenes vonalban szállt felfelé, majd kissé bodrosan szertefoszlott.. eszembe jutott a múltam. Amit tettem. A fű és az alkohol. A naponta - akár nem egyszer - kezemben megforduló 'boldogsággal' vegyített cigaretták. És hogy vajon miért is tettem.... Sajnos az élet nem habos torta.. sosem az jön amit vársz, vagy ha mégis, akkor rohadt nagy mázlid van. A boldogságot nem adják ingyen.. én akár az életemmel is fizethettem volna pár év múlva, ha nem hagyom ott a dolgot. A folytonos partik, a kába pillanatok és az örökös egykedvűség... amikor már a szerek sem segítenek.. amikor már velük sem vagy boldog. 

Még mindig cigarettámat néztem..

- Meg kell hogy változzak.. ez így nem mehet tovább.. - meredtem magam elé. - Selena Burke, ostobaságot csinálsz.. de most itt a lehetőség. Új hely, új élet. A választás a tiéd.. - mondogattam magamban. Teljesen jogosan.

~ 2 nap múlva ~

A fiúknak még tegnap megmondtam hogy elköltözünk. Szomorúak voltak, ugyanis tényleg meg akartak ismerni... ami számomra szokatlan érzés volt. A magányhoz vagyok szokva, azt hiszem így jobb is nekem. 

- Sel! Készen vagy? - jött be hozzám Lara 

- Igen. Persze. - néztem rá. Szomorú tekintettel pillantott rám vissza. - Nyugi Lara, ott is rengeteg lány van, biztos vagyok benne hogy lesznek barátaid. - mosolyogtam rá biztatóan, habár magam sem voltam teljesen biztos benne, hogy jobb lesz nekünk ott.

- Te hogy bírod ki ilyen egyedül? - nézett rám, már majdnem könnyes szemmel, mire szorosan megöleltem.

- Már.. hozzá vagyok szokva és nekem így jó.. - motyogtam nyakába.. habár egyáltalán nem így volt.. a magányhoz hozzá lehet szokni, de sosem lehet megszeretni. Úgy szerettem volna ha lenne legalább egyetlen valaki akivel megbeszélhetném a dolgaim...! Akárhányszor mondom ezt magamnak, senki sem kiált vissza: én itt vagyok! ...... hiszen ezek csak a gondolataim.. mindig a gondolataimba merülök.. sosem nyitok igazán..

- Indulás! - kiáltott fel anya, mire elengedtem Lara-t. Megfogtam bőröndjeimet és még egyszer, utoljára visszapillantottam szobámra

- Hiányozni fogsz.. - suttogtam.

Elindultam a kocsi felé és beraktam a bőröndjeimet.

- Szia Andy! - köszöntem szüleim barátjának. Ő visz be minket a reptérre, mivel a kocsinkat nem hagyhatjuk ott parkolni évekre... talán örökre.

- Szia kislány! Készen állsz Angliára? - nézett rám izgatottan.

- Hát persze... - motyogtam, majd bekötöttem övemet és már indultunk is. Kb. húsz perc múlva már a reptér bejáratán léptünk be. Sok ember volt odabenn, de nem volt tömeg. Anyáék elintézték még az egyéb dolgokat a jegyekkel kapcsolatban és már mehettünk is. Miután kellően átkutatták cuccainkat, - utálom ha turkálnak a holmijaimban... -.-'' - elindultunk a repülő felé.

- Kérem csatolják be öveiket! Köszönjük hogy minket választottak, jó utazást kívánunk! - szólalt meg egy női hang a hangszórókból. Még sosem repültem, így nagyon izgatott voltam, milyen is lehet.

Betettem az egyik kedvenc számom az ipodomon,

és felszállt a repülő. Csodálatos volt a kilátás, ahogy a házak sorakoztak egymás mellett. Beletúrtam táskámba a fényképezőgépem után kutatva, mikor valami furcsát éreztem meg. Kivettem, és egy füzet, jobban mondva egy notesz-féleség volt a kezemben. 

Szemem könnybe borult.. azt a füzetet Arianatól kaptam, mielőtt még...

- Nincs semmi sem!! - tagadta le, nevetve a történteket Nathan-el.

- Valld be hogy tetszik! - nevettem én is - Le se tagadhatnád! - kezdtem el csikizni.

- Ne, ne neeee!!! Hagyd abba, ne Sel ne csinááááld!!! - próbálta kiszabadítani magát csapdámból.

- De csak akkor, ha elmondod! - hagytam abba egy pillanatra. Nem válaszolt, ezért megint belekezdtem gonosz hadműveletembe.

- Jó jó jóó, tetszik nekem és teljesen belé estem! - bökte ki. Én csak néztem rá kifejezéstelen arccal, mire teljesen kétségbe esett

- Sel, mi a baj? - nézett rám aggódva.

- Úgy örülök!! Az én pici Arianam szerelmes. - mosolyodtam el, majd megöleltem.

- Ariana! Gyere, mennünk kell! - jött be anyukája a szobámba.

- Rendben anyu.. szia Sel. Szeretlek. Te vagy a legjobb barátnőm!! - szorított magához erősen.

- Én is szeretlek Ariana és mindig is szeretni foglak! - öleltem vissza. Lassan elváltunk egymástól. Az ablakból még integettem neki, mire ő küldött egy puszit. Ő az én őrült barátnőm. Egyszerűen imádom.

Megcsörrent  a telefonom. Boldogan kaptam fel, Ariana apukája hívott - biztos megengedte hogy itt aludjon ma este.

- Szia Bruce! - köszöntem neki.

- Szia Sel! - mondta világfájdalmas hanggal. Megijedtem.. vajon mi történhetett...? - Nem szaporítom a szót... tehát..  Ariana és Katie tegnap autóbalesetben meghaltak. - hirtelen ledermedtem, s szívem kihagyott egyet.. 

- Nem... az nem lehet... nem történhetett ez. Ariana él. És ma itt fog aludni.. - gondoltam.

A telefon kiesett kezemből. Lassú léptekkel, kifejezéstelen arccal lépkedtem szobám felé. Mikor beértem lerogytam az ágyamra és utat engedtem könnyeimnek..

Napokig álmodtam ahogyan Ariana-val vásárolgatok, vagy épp Nathanről beszélgetünk. 

' ... szeretlek. Te vagy a legjobb barátnőm!!! ' hangzott állandóan fejemben.. nem tudtam kiverni onnan. 

Könnyeim lassan kicsordultak. Emlékeim újra előjöttek.. már több mint 3 éve történt... Azt hittem sikerült elfelejtenem... de egy ilyen barátságot nem lehet elfelejteni.. 

Újra felhangzott bennem Ariana nevetése... hihetetlen hogy ennyi idő után is emlékszem rá. Kinyitottam a füzetet és megakadt a szemem az első lapon.

' sose add fel az álmaid... és sose hátrálj meg a változástól '     Ariana

Kinéztem az ablakon, már a felhők között repültünk.. és ekkor eszembe jutott, amin a kávézóban gondolkodtam..

- Sose hátrálj meg a változástól... - suttogtam.
Nem fogok meghátrálni... Készen állok a változásra! Remélem most látsz, Ariana...! Örökké a szívemben leszel! És nem adom fel...