17. fejezet

Na sziasztok, hát itt lenne a következő rész. Még mindig nagyon fel vagyok dobódva a díjamtól. Már nagyon rég szerettem volna egyet! A rész remélem tetszeni fog, és jó olvasást! xx

Miattam.

Fáradtan nyitottam ki szemeim, az ablakon átszűrődő napfény egyből belevilágított, ami nem éppen volt kellemes. Felültem ágyamon és rögtön ledöbbentem, mikor észrevettem, egy kórteremben fekszem. Hogy kerültem én ide? Miért fekszem egy kórházi ágyon?

A tegnapból - az után, hogy behoztuk Sel-t -, semmire nem emlékszem. Kezeim rögtön nadrágzsebemhez nyúltak, de nem volt rajtam nadrág. Egy kórházi köpenyben voltam és nem tudtam merre vannak a holmijaim. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, mikor megpillantottam telefonom a mellettem lévő éjjeliszekrényen. Rögtön kezembe vettem és tárcsáztam Zayn-t.

- Igen...? - szólt bele fáradtan.

- Zayn, mégis mi a jó ég történt itt? - mondtam kissé idegesen, miközben próbáltam felidézni a tegnapról kiesett pillanatokat.

- Egy perc és ott vagyok, akkor elmondok mindent. Szia. - mondta, majd egy sípolás jelezte, hogy már nincs a vonalban.

 Egy nővér lépett be a szobámba, letette a reggelim és kisétált. Nem értettem semmit.. mi történt velem tegnap?? De legfőképpen mi történt Sellyvel? Vajon jól van?

Nekikezdtem reggelim elfogyasztásába, majd mikor nem bírtam tovább, visszatettem előbbi helyére.

- Na csá haver. - nyitotta ki az ajtót arab barátom.

- Szia.. szóval.... mi is történt? Semmire sem emlékszem.. - mondtam zavartan.

- Tegnap, miután bevitték Sel-t a kórterembe, mi leültünk az ajtó melletti padra. Sokáig csak magadba voltál esve, csak gondolkodtál. Mikor kijött az orvos és elmondta mi van Sellel, te egyszerűen lesokkolódtál, majd mikor elment az orvos, belevertél egyet a falba. Ezért van most bekötve a kezed.. zúzódott. Aztán mentünk haza, te még mindig a gondolataidba voltál merülve és mikor kiszálltál a kocsiból, egyszerűen összeestél. Valószínűleg azért nem emlékszel rá, mert eléggé beverted a fejedet.. szóval... ez volt. Itt akartam maradni, de Paul idejött és azt mondta hogy menjek haza, mert pihennem kell. A többiek még nem tudnak semmiről, szintén Paul mondta, hogy most nem szabad idegeskedniük a turné előtt.

- Néha olyan idióta tud lenni.. de... mi történt Sellyvel? - mondtam ijedten. El sem tudtam képzelni, mi lehet a baja...

- Öm... lehet.. hogy maradandó.. sérülése lesz.. Azt mondta az orvos, hogy most válságos állapotban van, és lehet valami súlyosabb baja is lesz, de ezt még nem tudják megmondani.

- Mi az hogy nem tudják megmondani?? Hol tart már az orvostudomány, és nem tudják megmondani??? - dühöngtem. Teljesen kikeltem magamból, nem akartam elhinni hogy Sel akár.... szinte meg is halhat. Ilyen nem történhet meg!

- Harry elhiszem hogy dühös vagy, de le kell hogy nyugodj, semmit sem tehetsz.. türelmesen várunk és reménykedünk, hogy felépül. Rendbe kell jönnie, hiszen szükségünk van rá és a turnéra is el kell hogy jöjjön velünk. Sel mindannyiunknak fontos, nem csak neked..

- Igazad van.. de Zayn én... ott volt, elvesztettem, és most ismét vele lehetnék, de lehet megint elveszítem.... - mondtam, és arcomat tenyerembe temettem. Megpróbáltam erős lenni.. nem szoktam sírni, de most mégis kicsordult egy csepp a szememből. Gyorsan letöröltem és magamhoz vettem a reggelim maradékát. Pillanatok alatt megkentem az odatett zsemlét a dzsemmel és - nehézkesen ugyan, de - legyűrtem torkomon.

Kis idő múlva feltápászkodtam ágyamból és majdnem röhögő görcsben törtem ki, mikor észrevettem Zaynt, aki nagyban húzta a lóbőrt. Egy széken ült - ült.. inkább terpeszkedett -, feje kissé oldalra volt biccentve, karjai mellkasa előtt összefonva, lábai terpeszben. Mint egy alkoholista, akit a kocsma elé betámasztottak.

Csak mosolyogtam rajta egy jót, majd ruháim közül - amit Zayn hozott - egy pólót és egy nadrágot magamra kaptam. Kiléptem a folyosóra és rögtön egy orvos után szaladtam. Hamar odaértem az ügyeletes nővérekhez és ők eligazítottak. Beléptem az irodába és egy fehér köpenyes, szemüveges urat pillantottam meg, amint épp az újságját olvassa.

- Jónapot. - köszöntem - Selena Burke állapota felől érdeklődnék..

- Ön Harry Styles? - nézett fel szemüvege mögül. Kérdésére válaszolván csak aprót biccentettem fejemmel. - Ez esetben kérem fáradjon vissza a kórterembe, vegye vissza a köpenyt és ha lehet, ne mászkáljon. Most pihennie kellene.. a hölgy pedig... ön hozzátartozója?

- Igen.. én és a barátom hoztuk be. Visszamegyek a szobámba, csak kérem mondjon róla valamit! - néztem rá könyörgően.

- Rendben, pár perc és ott vagyok. - mondta, majd letette az újságot és kilépett mögöttem az ajtón.

Nulla életkedvvel visszavánszorogtam az ideiglenes szobámba, lefeküdtem az ágyra és vártam. Ahogy mondta, pár perc múlva ott is volt egy mappával a kezében. Leült az ágy mellett egy székre és kinyitotta a mappát.

- Nos, a kisasszonyt túladagolással hozták be, nincs túl jó bőrben ahogy látom.. - fürkészte a sorokat szemeivel - még egy ideig benn fogjuk tartani, de ha javul az állapota pár napon belül elmehet. Persze majd vissza kell jönni vizsgálatokra, de az már csak egy felmérés a szervezetének javulásáról, esetleg romlásáról. - mondta, majd ismét a lapra pillantott - De szerintem rendbe fog jönni.. már most jobb az állapota, mint hasonló helyzetben levő társainak. Ne aggódjon uram. - veregette meg vállam, majd egy biztató mosoly kíséretében felállt és a kijárat felé sétált - De ha gondolja nemsokára bemehet hozzá látogatóba. A folyosó végén van a kórterme, majd szólok a nővéreknek hogy nyugodtan megnézheti a kisasszonyt. 

- Rendben, köszönöm. - mondtam, majd kiment. Egy kicsit jobb kedvre derített hogy az orvos szerint egész jól van és hogy meg is látogathatom, de a bűntudat még mindig rettenetesen gyötört. Selenán kívül senkim sincs... azt hiszem bátran kimondhatom, hogy nála jobban nem szeretek senkit sem. Talán anyát, de az más dolog. A család teljesen más tészta, mint a szerelem. Amit Gemma, vagy anya iránt érzek az örök életű és tudom, hogy bármiben mellettem vannak, hisz a családom. De amit Selly iránt érzek, azt nem tudom elmondani szavakban.. bármikor ott termek mellette ha szüksége van rám, védelmezem és szeretem. Ez egész biztos.. de most.... most miattam fekszik itt, miattam használt drogot és miattam halt meg majdnem. Ezt egész biztos hogy sosem bocsátom meg magamnak. 

Elmélkedésem közepette elnyomott az álom és mikor kinyitottam szemeim, Zayn pislogott vissza rám, mint egy idióta.

- Mi ez a homokos viselkedés? - néztem rá felvont szemöldökkel. Alig bírtam ki hogy ne nevessem el magam, de valahogy nem voltam tréfás kedvemben. Látni akartam már Sellyt. Meg akartam ölelni, egy puszit nyomni arcára és ott lenni mellette.

- Ki a homokos, macsókám? Nem vagyok meleg... csak királylány. - szisszent egyet, majd mikor tekintetünk összeért, mindkettőnkből kitört a nevetés.

Imádom a srácokat, hogyha bárki le van hangolódva ők elfelejtetik veled azt, a hülyéskedésükkel. Akármennyire is vagy depis, tőlük hasfájásos nevetés nélkül nem mész el, az biztos. (zene)

Lassan kikászálódtam az ágyból és hulla fáradtan - fogalmam sincs miért - kicsoszogtam a folyosóra. Nem tudtam merre menjek, minden vágyam az volt hogy láthassam Őt, de most egy kicsit sétálnom kellett, mert már fájt mindenem a sok fekvéstől. Végül lementem a két emelettel alattam levő büfébe, megittam egy tejeskávét és visszaindultam. Végigmentem a folyosón, de az egyik kórterem előtt lefagyott a lábam. A falon lévő műanyag dobozkában egy kórlap volt, amin Selena Burke állt. Kezem lassan a kilincsre csúszott, és halkan elfordította azt. Bekukucskáltam a szobába és ott feküdt Ő, teljes életnagyságban. Arcára rá volt húzva egy cső, amiben levegő áramlott orrába. Fájdalmas volt így látni és még mindig marta a szívem a tudat, hogy valóban miattam..

Odalépkedtem mellé, szemei csukva voltak, mutatóujja néha-néha megrándult. Gyomrom görcsbe rándult, éreztem ahogy szinte remegek - részben a boldogságtól hogy láthatom és részben mert féltem, mi lesz, ha felébred és itt vagyok. Tudom hogy mérges rám, amiért bunkón viselkedtem vele és amiért kínoztam, bár őszintén szólva visszafelé is igaz, mert én is szenvedtem.. csak épp magam alatt ástam a gödröt azzal, hogy 'bántottam'.

Óvatosan, hogy fel ne ébresszem odalépkedtem ágya mellé. Egyedül volt a szobában, de volt még egy ágy. Az én szobám is pont ugyan ilyen, csak nálam Zayn terpeszkedik a másikon.

Leültem a szélére és kezembe fogtam övét. Lágyan összekulcsoltam, éreztem ahogy néha-néha megszorítja. Tudtam hogy érzi a jelenlétem, ettől önkéntelenül is elmosolyodtam. 

Végre láthatom, mellette lehetek és foghatom a kezét. Úgy éreztem abban a pillanatban semmi mást nem akartam, csak ennyit.

Keze szorosan enyémbe volt fűzve, erősen fogta azt. Arcomra hatalmas mosoly terült, odahajoltam és egy apró puszit leheltem homlokára. Hisz ha már ilyen erős, nemsokára fel kéne hogy keljen. 

Csak ültem, és néztem. Olyan gyönyörű lány.. és olyan tökéletes. Hogy lehettem akkora barom, hogy hagytam elmenni? És miért tettem ezt vele, velem.. velünk? Aztán a turné... és az a pasi.. nagyon fájt mással látni, hogy mással is boldog. Nekem ő volt az egyetlen akivel boldog lehettem volna, de ő mással is az volt... fájt. Önzőség, de akkor is fájt. Bár valahogy mindig azt éreztem hogy boldogtalan, nem ronthattam rá hirtelen kedvességgel hogy mi a baj. Tudta volna hogy van valami amiért hirtelen békülni akarok és ő azt a fiút szereti.. bár úgy őszintén szólva most sem tudom mit remélek, hisz nem én vagyok a barátja, de nem is érdekel. Én itt leszek neki, bármi is történjék.

Megszorította a kezem és oldalára fordult. Arca idegességet sugárzott, tekintete változott. Rosszat álmodik? Talán csak eszébe jutottak a dolgok amik történtek? 

Érdeklődve fürkésztem arcát, vártam hogy mi fog történni. Mint egy krimiben vagy egy horror filmben, ahol tűkön ülve várjuk a folytatást.. de semmi. Arca ismét nyugodttá vált, szorítása engedett kezemen.

Egy nővér lépett be a terembe, meglepődötten tekintett rám. Kissé zavartan elengedtem Selly kezét és felálltam.

- Elnézést, én már megyek is... - mondtam lehajtott fejjel és elindultam az ajtó felé. 

- Jaj, nem fontos csak leteszem a reggelit és már megyek is. Maradjon csak.. önnek hozhatok valamit? - nézett rám, majd odament Sellyhez és levette róla az oxigént áramoltató kék csövet.

- Nem kérek semmit, köszönöm.. - mondtam. Azt hittem kapni fogok azért, mert engedély nélkül 'berontottam' a szobába, de úgy látszik szólt neki az orvos.. vagy fogalmam sincs.

Kicsit még ültem mellette, beszéltem hozzá, aztán lementem ismét a büfébe. Az előbb még nem voltam éhes, de most már eléggé üres a gyomrom.. Vettem egy újságot is, aminek a címlapján az is virított, hogy 'Harry Styles rossz hétvégéje'. Nem értettem mire gondolnak, ezért visszamentem Sel kórtermébe, leültem az asztal mellé és a sonkás szendvicsem elfogyasztása közben a kilencedik oldalra lapoztam. 'Harry Stylest, miután visszaérkezett Londonba, egyből egy buliba vitte a lába barátjával és énekes társával együtt, Zayn Malikkal. Szemtanúk - többek között rajongók - szerint egy házibuliban voltak a hétvégén, ahol hatalmasat tomboltak, a végére fel is csípett magának egy barna lányt, akit a karjaiban vitt ki magával. Együtt ültek be Harry autójába, egy másik lánnyal együtt, majd elhajtottak. Hogy merre mentek arról nincs hír, de más szemtanúk szerint egy kórházban látták a négy személyt. Csak nem gyermekáldásnak örvendezhetünk?' - olvastam. Gyermekáldás? Mi a fészkes fenéről beszélnek ezek? Fel tudnak fújni mindent.. közben nem tudnak semmit sem. Néha nagyon ki tudnak akasztani a paparazzik és a sajtó, ez most pont egy olyan eset volt.

Idegesen rágtam szendvicsem, magamban cifra káromkodások hangoztak el. Rettenetesen dühös voltam..

- Elnézést... - szólalt meg egy vékony, erőtlen hang hátam mögül. Egy pillanatra ledermedtem, majd megfordultam. Sel szólalt meg, épp a fél karjára támaszkodva nézett rám. - Nem tudja megmondani hol vagyok? - mondta. 

- Selly.. ha tudnád mennyire.... - kezdtem volna bele mondandómba, de félbeszakított hajszálvékony hangjával.

- Ismerjük egymást? - mondta zavartan. Arca idegessé és kissé rideggé vált.

Éreztem ahogy kiesik a kezemből minden, ami benne volt és nem akartam hinni a fülemnek.... nem tudja ki vagyok...