Világjáró szerelem
Fáradtan rogytam le a kanapéra miután kitakarítottam jóformán az egész házat a többiek után. Bágyadtan nyúltam a távirányító felé és rögtön a comedy-re kapcsoltam. Pont nem ment semmi jó műsör, úgyhogy kikapcsoltam a készüléket. Ann huppant le mellém kómás fejjel.
- Hosszú volt az éjszaka? - nevettem rá.
- Nem vicces... - erőltetett magára egy gyenge mosolyt. - Milyen volt a kiruccanás?
- Nagyon jó, valami kis vidéki házban voltunk, várost néztünk, pihentünk.
Hirtelen megcsörrent a telefonom, Harry arca pillantott vissza rám a képernyőről.
- Szia, mizujs? - szóltam bele.
- Szia szépségem, csak gondoltam megkérdezem hogy van-e kedvetek eljönni velünk turnéra. Előbbre hozták és holnap indulnánk.
- Nekem van.. - rápillantottam Ann-re aki csak fáradtan bólogatott. - ..és úgy látom Ann-nek is. - nevettem tekintetén.
- Rendben, akkor készüljetek, reggel 9-re értetek megyek, ma még van néhány elintéznivalónk. Puszi,szia!
- Puszi! - tettem le.
Lehajítottam magam mellé a telefont és egy sóhajtás kíséretében Ann-re néztem.
- Készülj drágaságom, turnézunk a One Directionnel! - mosolyogtam - Sok lány cserélne most velünk úgy érzem.
- Az biztos. Mennyi időre megyünk? - mondta, miközben kiment a konyhába egy kávét csinálni.
- Fogalmam sincs, de szerintem én hazamegyek előtúrni a bőröndöket, meg összeszedem pár cuccom. Majd jövök! - mondtam és felkapva a cuccaim kiléptem az ajtón.
Másfél óra múlva vissza is értem és eldöntöttünk, hogy veszünk pár cuccot a plázában, körbejártunk kb minden boltot és jó pár zacskóval értünk haza. Kicsomagoltuk a Nando's-ban vett kajánkat és nekiálltunk. Miután végeztünk, folytattuk a pakolást.Vagy 2 bőrönddel és még egy kisebb táskával cuccoltam le az ajtóhoz. Este még megnéztünk egy filmet és ott helyben a kanapékon elaludtunk.
Szemeim kipattantak, már nagyon vártam hogy induljunk. Fél 8-at mutatott az óra, elmentem zuhanyozni, hajat mostam, felöltöztem, sminkeltem. Már teljesen elkészültem, az Így jártam anyátokkal-t néztem, mikor csöngettek. Elkiáltottam magam hogy 'gyere be' és 3 őrjöngő srác lépett be az ajtón.
- Veletek meg mi a franc van? - néztem Louisra - Vagy lehet meg sem kéne lepődnöm?
- Abszolút nem kéne. - rázta a fejét Zayn, majd megölelt.
Louis hatalmas cuppanós puszival köszöntött, majd Harry lépett elém, puszit nyomott a számra és szorosan karjaiba zárt.
Udvariasan felkapták bőröndjeinket és bepakolták Harry kocsijába. Mindannyian behuppantunk és elindultunk a repülőtérre.
- Többiek? - szólt közbe Ann.
- Már a reptéren vannak a többi holmival. - válaszolt a kérdésre Louis, majd elővett egy gumimalacot és egész úton azt nyúzta és szakadt a röhögéstől. Néha nem is értem.. ezek tolnak valamit, vagy hogyan tudnak ilyen idióták lenni?
Leparkoltunk, bementünk az épületbe. Gyors köszönés és felszálltunk a 1D magángépre. Nem volt hosszú az út, sokat dumáltunk és hülyéskedtünk szokás szerint.
- Nem engedik. - Ült le duzzogva, karba tett kézzel Louis.
- Mit? - néztem rá felráncolt szemöldökkel.
- Hogy vezessem a repülőt..
- Tudsz egyáltalán repülőt vezetni? - néztem rá értetlenül.
- Nem. De úgyis menne... - duzzogott.
- Nem olyan biztos az. - nevettem, majd meghallottam, hogy fél óra múlva leszállunk.
- Kérem kapcsolják be öveiket. Megkezdjük a leszállást. - kaptuk az utasítást. Mindenki eleget tett a kérésnek és kezdett a föld kirajzolódni a felhők között.
- Párizs? - néztem Harryre.
- Igen.. nem szereted? - nézett rám kétségbeesetten.
- De, pont ez az! Imádom! - vigyorogtam. Nagyon örültem hogy ide jöttünk, mert egyszerűen oda vagyok ezért a városért. Csak remélni tudtam hogy lesz időnk mászkálni is, nem csak koncert és utazás tovább.
Leszálltunk a gépről és elindultunk a taxihoz. Nem sokkal később egy hatalmas, gyönyörű épület előtt szálltunk ki az autóból.
- Ez valami parlament-féleség? - nevettem. Kicsit kellemetlen volt, de fingom sem volt hol vagyunk Párizson belül.
- Nem. Ez a szállásunk drágaságom. - mosolygott rám Harry, majd egy puszit nyomott arcomra. Azt hiszem kicsit tátva maradt a szám.. csöppet.
Megkaptuk a szobakulcsokat. A felállás a következő volt: egy lakosztály, én Harryvel voltam egy szobában, mindenkinek külön szoba. Mint egy kisebb lakás. Még emelet is volt, igen, nem voltam még ilyen szálláson. Én tuti vagy 8 csillagot adnék a helynek, csodálatosan nézett ki. Kilátás, berendezés.. varázslatos! A becuccolást követően a saját teraszunkon megebédeltünk, majd kimentünk kicsit sétálni - nagy örömömre.
~ Ann szemszöge ~
Elsétáltunk az Eiffel toronyhoz, majd leültünk egy kávézó teraszára és rendeltünk egy-egy üdítőt.
- Kicsit azért félek a koncerttől.. - szólalt meg Liam.
- Ezt nem értem.. annyi koncerten vagytok már túl és mindenki imád titeket.. hogy félhetsz tőle? - néztem rá értetlenül.
- Az mindegy hogy 100 vagy 1000 koncerten vagyok túl, valahogy ugyanúgy félek tőle.. - felelt.
- Szerintem nincs okod rá, hisz ha egy marha nagyot taknyolsz, még akkor is imádni fognak. Nem hiába a rajongóid. - eresztettem el egy gyenge kacsintást.
Kihozta a pincér a számlát és kifizettük - szokás szerint nem engedték hogy fizessek, így bele kellett törődnöm hogy úriemberekkel van dolgom -, mikor megláttam Liam pénztárcája elején egy fotót.
- Megnézhetem? - böktem rá a képre.
- Persze. - nyújtotta át a képet.
Rettentően ismerős volt valahonnan. A családjával volt rajta, nagyjából 13-14 éves lehetett. Visszanyújtottam és elindultunk tovább. Felmentünk a toronyba, ahonnan csodálatos kilátás tárult elénk. Harryék is csatlakoztak hozzánk és együtt élveztük a panorámát.
~ Selena szemszöge ~
- Mikor lesz a koncert? - néztem Harryre.
- Holnap délben kezdődik, de kb fél 11-re oda kéne érnünk. Velünk jöttök, vagy inkább maradtok? - kérdezte.
- Én mindenképp szeretnék veletek menni. - mosolyogtam rá, és adtam egy puszit arcára.
Visszamentünk a hotelba és benyomtunk egy filmet. Nem sokra emlékszem, mert bealudtam az elején, de biztos jó lehetett. Reggel a 'saját' ágyamban keltem Harry mellett.
- Jó reggelt. Hogyan kerültem én ide? - pislogtam rá álmosan.
- Jó reggelt napfény, felhoztalak mert úgy 10 perc után hangos horkolásba kezdtél és zavart minket.
- Te kis piszok! - boxoltam vállába hangos nevetés kíséretében, mire felpattant és a hátára rakott. Lerohant velem a nappali részre és rádobott a kanapéra, majd elkezdett csikizni.
- Nem ér! Meg fogok halniiii! - röhögtem.
- Na elég legyen fiatalok! - jött oda hozzánk mérges arccal Louis.
Összekészültünk és elindultunk a koncert helyszínére. Felöltöztették őket, kevés smink és a haj belövése után adtam Harrynek egy hatalmas puszit, megölelgettem a többieket és kiléptem a sikítozó tömegbe. A színpad széléből figyeltük őket Ann-el. Harry rám-rám nézett néha, szemei gyönyörűen csillogtak. Mikor a Little things-et énekelte, végig rám nézett. Éreztem, mintha csak nekem szólózna az egész világ előtt.
Másfél óra után léptek be a színpad mögül kicsattanó jókedvvel.
- Kicsim.. -szorított magához Harry. Elhúzódott és lágy csókot lehelt ajkaimra. Lábaim beremegtek, köpni-nyelni nem tudtam tőle. Rettentően büszke voltam rá.
Visszavették ruháikat, elkészültek és elindultunk vissza a hotelba.
~ Ann szemszöge ~
Nem hagyott nyugodni Liam fotója, egyszerűen nem tudtam hogy honnan olyan ismerős. Nem bírtam ki, muszáj volt tudnom.
- Liam.. - mentem oda hozzá, a kanapén ült és a telefonját nyomogatta - .. nem tudom honnan, de valahonnan annyira ismerős a fotód.. Hol készült?
- A régi házunk előtt. Wolverhampton-ban laktam, lehet voltál már ott. - nézett rám olyan 'hátha ez segít' fejjel.
- Öm hát.. igen. Ott nőttem fel. 18 évesen költöztem át suli miatt Londonba.. - mondtam.
- Tényleg? És merre fele? - kérdezte.
- A suli mögötti utcában.
- Ez vicces mert én is. - nevetett. - Mi a teljes neved?
- Anneliese Peterson. - vágtam rá, mire arca átváltott kissé ridegbe. - Jól vagy? - fogtam meg vállát.
- Persze.. Ann én.. - habogott - .. én vagyok Jamie.. - először kicsit értelmetlenül néztem rá, majd kicsit elgondolkodtam és eszembe jutott.
Kis kori barátok voltunk, 4 éves korunk óta. Jamie-nek mindig én neveztem, második neve, a James után. Az idő múlásával egymásba szerettünk. Egyikünk sem merte bevallani a másiknak, mígnem egy nap 15 évesen azzal köszöntött hogy elfognak költözni, de el kell mondania valamit. Szerelmet vallott nekem, mire én is elmondtam neki hogy évek óta szerelmes vagyok belé. Mindig is volt valami szikra köztünk, de azt hittem, csak én érzek így. Végül egy hosszú csókkal köszöntünk el egymástól tudván, egyáltalán nem biztos hogy találkozni fogunk még, de utána egy ideig tartottuk még a kapcsolatot. Sokáig éjszakánként rá gondolva, hogy nem tudunk titokban kiszökni és találkozni alvás előtt sírásra kényszerített, nem tudtam elaludni anélkül hogy rá ne néztem volna a közös képünkre, ahol együtt babázunk - mert rávettem hogy játsszon velem. Rettenetesen megváltozott, egy kész férfi lett belőle. Kis korában is imádott énekelni, tudtam, hogy egyszer még sokra fogja vinni.
Csak bámultam rá, majd fogtam magam és sokkolt tekintettel kirobogtam az ajtón. Beszálltam a liftbe, földszint és ki az ajtón. Fogalmam sincs merre megyek, csak elindultam valamerre. Rettenetesen hirtelen érintett hogy életem legfontosabb személyével az előbb néztem szembe. Furcsa a helyzet, de miután elment, hónapokig haragudtam rá, aztán rá kellett hogy jöjjek, nem tudok mit tenni. Szeretem és elengedem. El kell mennie, nem tehetek semmit. Tudtam, egy nap még összetalálkozunk és szeretetem mit sem változott. De fáj.. nem keresett. Néha írt. De úgy éreztem elfelejtett. Mintha már nem is szeretne. És most hirtelen itt van.. nem tudom mit kéne tennem. Félek hogy ez már rég nem olyan, mint régen..
Udvariasan felkapták bőröndjeinket és bepakolták Harry kocsijába. Mindannyian behuppantunk és elindultunk a repülőtérre.
- Többiek? - szólt közbe Ann.
- Már a reptéren vannak a többi holmival. - válaszolt a kérdésre Louis, majd elővett egy gumimalacot és egész úton azt nyúzta és szakadt a röhögéstől. Néha nem is értem.. ezek tolnak valamit, vagy hogyan tudnak ilyen idióták lenni?
Leparkoltunk, bementünk az épületbe. Gyors köszönés és felszálltunk a 1D magángépre. Nem volt hosszú az út, sokat dumáltunk és hülyéskedtünk szokás szerint.
- Nem engedik. - Ült le duzzogva, karba tett kézzel Louis.
- Mit? - néztem rá felráncolt szemöldökkel.
- Hogy vezessem a repülőt..
- Tudsz egyáltalán repülőt vezetni? - néztem rá értetlenül.
- Nem. De úgyis menne... - duzzogott.
- Nem olyan biztos az. - nevettem, majd meghallottam, hogy fél óra múlva leszállunk.
- Kérem kapcsolják be öveiket. Megkezdjük a leszállást. - kaptuk az utasítást. Mindenki eleget tett a kérésnek és kezdett a föld kirajzolódni a felhők között.
- Párizs? - néztem Harryre.
- Igen.. nem szereted? - nézett rám kétségbeesetten.
- De, pont ez az! Imádom! - vigyorogtam. Nagyon örültem hogy ide jöttünk, mert egyszerűen oda vagyok ezért a városért. Csak remélni tudtam hogy lesz időnk mászkálni is, nem csak koncert és utazás tovább.
Leszálltunk a gépről és elindultunk a taxihoz. Nem sokkal később egy hatalmas, gyönyörű épület előtt szálltunk ki az autóból.
- Ez valami parlament-féleség? - nevettem. Kicsit kellemetlen volt, de fingom sem volt hol vagyunk Párizson belül.
- Nem. Ez a szállásunk drágaságom. - mosolygott rám Harry, majd egy puszit nyomott arcomra. Azt hiszem kicsit tátva maradt a szám.. csöppet.
Megkaptuk a szobakulcsokat. A felállás a következő volt: egy lakosztály, én Harryvel voltam egy szobában, mindenkinek külön szoba. Mint egy kisebb lakás. Még emelet is volt, igen, nem voltam még ilyen szálláson. Én tuti vagy 8 csillagot adnék a helynek, csodálatosan nézett ki. Kilátás, berendezés.. varázslatos! A becuccolást követően a saját teraszunkon megebédeltünk, majd kimentünk kicsit sétálni - nagy örömömre.~ Ann szemszöge ~
Elsétáltunk az Eiffel toronyhoz, majd leültünk egy kávézó teraszára és rendeltünk egy-egy üdítőt.
- Kicsit azért félek a koncerttől.. - szólalt meg Liam.
- Ezt nem értem.. annyi koncerten vagytok már túl és mindenki imád titeket.. hogy félhetsz tőle? - néztem rá értetlenül.
- Az mindegy hogy 100 vagy 1000 koncerten vagyok túl, valahogy ugyanúgy félek tőle.. - felelt.
- Szerintem nincs okod rá, hisz ha egy marha nagyot taknyolsz, még akkor is imádni fognak. Nem hiába a rajongóid. - eresztettem el egy gyenge kacsintást.
Kihozta a pincér a számlát és kifizettük - szokás szerint nem engedték hogy fizessek, így bele kellett törődnöm hogy úriemberekkel van dolgom -, mikor megláttam Liam pénztárcája elején egy fotót.
- Megnézhetem? - böktem rá a képre.
- Persze. - nyújtotta át a képet.
Rettentően ismerős volt valahonnan. A családjával volt rajta, nagyjából 13-14 éves lehetett. Visszanyújtottam és elindultunk tovább. Felmentünk a toronyba, ahonnan csodálatos kilátás tárult elénk. Harryék is csatlakoztak hozzánk és együtt élveztük a panorámát.
~ Selena szemszöge ~
- Mikor lesz a koncert? - néztem Harryre.
- Holnap délben kezdődik, de kb fél 11-re oda kéne érnünk. Velünk jöttök, vagy inkább maradtok? - kérdezte.
- Én mindenképp szeretnék veletek menni. - mosolyogtam rá, és adtam egy puszit arcára.
Visszamentünk a hotelba és benyomtunk egy filmet. Nem sokra emlékszem, mert bealudtam az elején, de biztos jó lehetett. Reggel a 'saját' ágyamban keltem Harry mellett.
- Jó reggelt. Hogyan kerültem én ide? - pislogtam rá álmosan.
- Jó reggelt napfény, felhoztalak mert úgy 10 perc után hangos horkolásba kezdtél és zavart minket.
- Te kis piszok! - boxoltam vállába hangos nevetés kíséretében, mire felpattant és a hátára rakott. Lerohant velem a nappali részre és rádobott a kanapéra, majd elkezdett csikizni.
- Nem ér! Meg fogok halniiii! - röhögtem.
- Na elég legyen fiatalok! - jött oda hozzánk mérges arccal Louis.
Összekészültünk és elindultunk a koncert helyszínére. Felöltöztették őket, kevés smink és a haj belövése után adtam Harrynek egy hatalmas puszit, megölelgettem a többieket és kiléptem a sikítozó tömegbe. A színpad széléből figyeltük őket Ann-el. Harry rám-rám nézett néha, szemei gyönyörűen csillogtak. Mikor a Little things-et énekelte, végig rám nézett. Éreztem, mintha csak nekem szólózna az egész világ előtt.
Másfél óra után léptek be a színpad mögül kicsattanó jókedvvel.
- Kicsim.. -szorított magához Harry. Elhúzódott és lágy csókot lehelt ajkaimra. Lábaim beremegtek, köpni-nyelni nem tudtam tőle. Rettentően büszke voltam rá.
Visszavették ruháikat, elkészültek és elindultunk vissza a hotelba.
~ Ann szemszöge ~
Nem hagyott nyugodni Liam fotója, egyszerűen nem tudtam hogy honnan olyan ismerős. Nem bírtam ki, muszáj volt tudnom.
- Liam.. - mentem oda hozzá, a kanapén ült és a telefonját nyomogatta - .. nem tudom honnan, de valahonnan annyira ismerős a fotód.. Hol készült?
- A régi házunk előtt. Wolverhampton-ban laktam, lehet voltál már ott. - nézett rám olyan 'hátha ez segít' fejjel.
- Öm hát.. igen. Ott nőttem fel. 18 évesen költöztem át suli miatt Londonba.. - mondtam.
- Tényleg? És merre fele? - kérdezte.
- A suli mögötti utcában.
- Ez vicces mert én is. - nevetett. - Mi a teljes neved?
- Anneliese Peterson. - vágtam rá, mire arca átváltott kissé ridegbe. - Jól vagy? - fogtam meg vállát.
- Persze.. Ann én.. - habogott - .. én vagyok Jamie.. - először kicsit értelmetlenül néztem rá, majd kicsit elgondolkodtam és eszembe jutott.
Kis kori barátok voltunk, 4 éves korunk óta. Jamie-nek mindig én neveztem, második neve, a James után. Az idő múlásával egymásba szerettünk. Egyikünk sem merte bevallani a másiknak, mígnem egy nap 15 évesen azzal köszöntött hogy elfognak költözni, de el kell mondania valamit. Szerelmet vallott nekem, mire én is elmondtam neki hogy évek óta szerelmes vagyok belé. Mindig is volt valami szikra köztünk, de azt hittem, csak én érzek így. Végül egy hosszú csókkal köszöntünk el egymástól tudván, egyáltalán nem biztos hogy találkozni fogunk még, de utána egy ideig tartottuk még a kapcsolatot. Sokáig éjszakánként rá gondolva, hogy nem tudunk titokban kiszökni és találkozni alvás előtt sírásra kényszerített, nem tudtam elaludni anélkül hogy rá ne néztem volna a közös képünkre, ahol együtt babázunk - mert rávettem hogy játsszon velem. Rettenetesen megváltozott, egy kész férfi lett belőle. Kis korában is imádott énekelni, tudtam, hogy egyszer még sokra fogja vinni.
Csak bámultam rá, majd fogtam magam és sokkolt tekintettel kirobogtam az ajtón. Beszálltam a liftbe, földszint és ki az ajtón. Fogalmam sincs merre megyek, csak elindultam valamerre. Rettenetesen hirtelen érintett hogy életem legfontosabb személyével az előbb néztem szembe. Furcsa a helyzet, de miután elment, hónapokig haragudtam rá, aztán rá kellett hogy jöjjek, nem tudok mit tenni. Szeretem és elengedem. El kell mennie, nem tehetek semmit. Tudtam, egy nap még összetalálkozunk és szeretetem mit sem változott. De fáj.. nem keresett. Néha írt. De úgy éreztem elfelejtett. Mintha már nem is szeretne. És most hirtelen itt van.. nem tudom mit kéne tennem. Félek hogy ez már rég nem olyan, mint régen..
Sziaa .tudom h nevtelenul irok de nekem igy jobb sorry.nagyon jo volt ez a rész remélem h lesz folytatas mert mar beleszerettem ebbe a blogba :) :* ♥ lécci lécci lécci legyen kövi rész kérlek kérlek kérlek
VálaszTörlés